Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
Levéltári jelzetek
A dokumentumkötet célja, hogy a közgyűjteményekben, levéltárakban fellelt források révén mutassa be a Kádár-kori színházirányítás rendszerét, a színházzal szemben az ideológia és politikai elvárások alakulását. A kötetben szereplő dokumentumok bepillantást engednek azokba a vitákba, melyek az 1970-1982 közötti időszakban bontakoztak ki, és amely a színházak profiljainak, repertoárjainak és személyi összetételeinek kialakítása és mibenlétének meghatározása körül folyt. Reméljük, hogy az itt megjelenő több mint hetven dokumentum, melynek többségét most először veheti kézbe az olvasó, hozzásegíti az érdeklődőt a hazai kultúrtörténet és színháztörténet eme korszakának megismeréséhez, és lehetőséget ad a Kádár-rendszerrel való szembenézésre is. Imre Zoltán az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének oktatója, számos színházelméleti és színháztörténeti tanulmány és könyv szerzője. Ring Orsolya történész-levéltáros, 2000-2018-ig a Magyar Országos Levéltár 1945 utáni Kormányszervek és Pártiratok Főosztályának levéltárosa. Az ArchivNet című folyóirat (www.archivnet.hu) alapító szerkesztője, 2018-tól a Korall társadalomtörténeti folyóirat szerkesztője, több színház- és társadalomtörténeti tanulmány szerzője. 2900 Ft ISBN 978 615 5517 26 6 786155 517266