Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[73.] Shakespeare III. Richárd Kaposvárott - 1982
Szigorúan titkos nem tartunk szükségesnek. A kaposvári színház az elmúlt években számos új színházi kezdeményezést valósított meg, ezek között az országos szakmai vélemények szerint is jelentős alkotások vannak. A jelenlegi III. Richárd előadás egy folyamatos színházi munka kevésbé sikerült terméke, ezt a közönség és szakmai vélemények is alátámasztják. A színház 1982. március 6-án szombaton a délutáni és az esti előadásának műsorán a „Marat halála”517 518 — tehát nem a III. Richárd — szerepelt. Az előadáson többségében a szomszéd megyék felsőfokú tanintézetei, az ELTE és a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatói vettek részt. Ismereteink szerint a színházban és a közönség soraiban olyan esemény nem történt, ami politikailag kifogásolható lenne. A vasárnapi III. Richárd előadásra az ELTE hallgatói közül 25-en Kaposváron maradtak. Az előadásra a fentebb leírtak alapján került sor. Tájékozódásunk alapján különleges, figyelemre méltó esemény, mely politikai intézkedést kívánna, most sem történt. Kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét. Elvtársi üdvözlettel: Varga Péter megyei első titkár jelzet: MNL OL M-KS 288.f. 36. cs. 1982.28. ő.e. Géppel írt tisztázat, pecséttel és saját kezű aláírással. Rajta kézzel: Bemutattuk Aczél Györgynek. Lerakható. VIII.3. Kőháti (?) b) Varga Péter (megyei első titkár) tájékoztatója az MSZMP Somogy Megyei Bizottsága részére - 1982. március 24. Tájékoztató 2.) A Csiky Gergely Színház a havi műsorán a III. Richárd szerepel. (Kornidesz Mihály elvtársnak küldött levél ismertetése: „Szóban történt megállapodásunk alapján az alábbiakban tájékoztatlak a Kaposvári Csiky Gergely Színházzal kapcsolatban felmerült kérdésekről. 517 Peter Weiss, Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják de Sade úr betanításában (bem.: Csiky Gergely Színház, Kaposvár, 1981. december 4. rend.: Ács János). Az előadás elemzését lásd Schuller Gabriella, A trauma színrevitele Ács János Marat/Sade-rendezésében, Színház 2008(11): 41-48; és Eörsi László, „Megbombáztuk Kaposvárt”-A kaposvári Csiky Gergely Színház és a kultúrpolitika, Budapest, Napvilág - 1956-os Intézet Alapítvány, 2013., különösen 59-84. 518 Az első pontban közöltek nem színházi témát érintenek. 582