Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[66.] Kornis Mihály Halleluja a Játékszínben - 1981
Szigorúan titkos 4.) A Hallelujával kapcsolatos döntés - és ez természetes nem csupán általános színházi kérdéseket érint és befolyásol; jelentősége a Nemzeti Színház jelenére és jövőjére is kihat.- Az esetleges döntés szükségszerűen a színház állami vezetésének felülbírálatát jelentené - politikai értelemben. Ugyanakkor, és ez logikus következmény, politikai alapot, platformot képezne mindazok számára, akik valamilyen szempontból elégedetlenek helyzetükkel. Különösen érvényes ez a színházon belül egy szűk, szakmai szempontból nem erős csoportra. Helyzetük ilyen érvényű megerősödése a színházban zajló konszolidációs folyamat eddiginél is erőteljesebb bomlasztását hozhatja csak magával.- A Halleluja, mint az évad egyéb bemutatói is azzal a bevallott céllal készültek, hogy az ősszel megnyíló Katona József Színház induló repertoárja kialakuljon. A produkció kiesése felborítaná az előadások egyeztetési rendszerét, olyan kényszerpályát teremtene, amelynek következtében hosszabb időn át nem műsorpolitikai, hanem szűk működési szempontok uralnák a havi műsorterveket.- Mindezeken a színház élete és működése szempontjából fontos kérdéseken túl fontosabb és lényegesebb az, hogy a produkció levételével kapcsolatos esedeges döntés, akár szándékától függetlenül is, behatárolná és minősítené a Nemzeti Színház egészének gondolati mozgásterét. A Nemzeti Színház — sokszor hivatkozunk erre — nemzeti intézmény, s mint ilyen reprezentatív intézmény. A nemzeti intézmény elsődleges feladata, hogy a nemzeti feladatok, érdekek képviselője és a maga specifikus területén, a maga sajátos eszközrendszerével megvalósítója legyen. A Nemzeti Színház, mint nemzeti intézmény ennek a bonyolult és nehéz feladatnak csak akkor tehet eleget, ha szocialista társadalmunk önismeretének és önmegismerésének művészileg rangos műhelye tud lenni, ha művészi programja a társadalom, az egyén lét- és sorsproblémáinak vállalását jelenti. Ezt érzem és tartom a Nemzeti Színház, mint reprezentatív nemzeti intézmény feladatkörének ma. És mindezt nem a kisajátítás igényével-, hanem az elsődleges kötelezettségvállalás elismerésével fogalmazom, hisz nyilvánvaló, hogy a feladatot csakis a művészet egésze teljesítheti. Nem akarok szándékosan naiv lenni, tudom, hogy a feladat roppant nehéz és összetett, sőt veszélyei sem lebecsülhetők. Mert nem csupán arról van szó, hogy ahogy az egyes embernek, úgy a közösségnek sem örömteli a megtervezett valóság és a megvalósult valóság összevetése, de arról is, hogy látszat és valóság egymást átfedő rétegeiből könnyen gyúrható ki hamis, torz forma - akár a megszépítés, akár a megcsúfítás irányában. (Ugyanakkor jelezni szükséges azt a gyakorlatot is, hogy a kultúrpolitika az előbbi, a befogadók az utóbbi eltérést kezelik elnézőbben.) 528
