Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)

[5.] Jegyzőkönyv az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottságának üléséről - 1971. október 12.

Szigorúan titkos A külföldi művek kiválasztásánál, illetve műsorra tűzésénél el kell érni, hogy az éves műsortervekben az eddiginél nagyobb arányban legyenek képviselve a nemzetközi dráma- irodalom szocialista szemléletű művei. Fokozott figyelmet kell fordítani a Szovjetunió és a többi szocialista ország drámairodalmára; alaposabb darabkutatással, a színpadi megva­lósítás változatosabb formáinak kialakításával kell elősegíteni, hogy minél több szocialista országokból származó dráma kerüljön színpadainkra, illetve, hogy megfelelő közönségsi­kert arasson. Határozottabban fel kell lépni a sekélyes, igénytelen szórakoztatás elburjánzása ellen. Következetesebb eszmei igényességgel kell válogatni a mai polgári drámairodalom művei­ből. A jelenkori kapitalizmus világát bíráló polgári művek színpadra vitelénél nem szabad eltűrni, hogy kapitalizmus-ellenség ürügyén az egyetemes emberi lét kritikáját adják, de­kadenciát, nihilizmust terjesztenek. Ugyanezt az igényt érvényesítsék színházaink a polgári korszak klasszikus műveinek bemutatásánál, illetve adaptációinál. A Művelődésügyi Minisztérium vizsgálja meg a nyári szórakoztató műsorokat. Készítse el az 1972-es nyári évad műsortervét és 1972 tavaszán terjessze az Agitációs és Propaganda Bizottság elé. A színházak fokozottabban törekedjenek közönségkapcsolataik erősítésére. A Művelő­désügyi Minisztérium gondoskodjék róla, hogy a sajtó, a rádió és televízió kapjon nagyobb szerepet a színházi propagandában, és hogy elsősorban a szocialista szemléletű művekhez orientálja a közönséget. Biztosítsa, hogy a színházi műsortervek, illetve az egyes darabok, bemutatók sajtófogadtatása összhangban legyen kultúrpolitikai törekvéseinkkel. Különö­sen nagy gondot kell fordítani a fiatalság színházi ellátottságának javítása. A színházi és közönség kapcsolatának reális elemzés érdekében a Művelődésügyi Minisztérium az egyes drámák nézőinek számát is tartsa nyilván. A színművészet állami irányítási rendszerének átalakítása, illetve a mai követelmények­hez való igazítása folyamán alapvető elv legyen: a műsorpolitika tartalmáért, eszmei-poli­tikai irányvonaláért, a műsorterv politikai arányaiért a felelősség a Művelődésügyi Minisz­tériumra hárul. Ez viszont azzal a feladattal jár, hogy a minisztériumnak kellő mértékben informálnia kell a színházak irányításában illetékes tanácsokat. A minisztérium koordi­nálja a színházak műsorterveit, teremtsen közöttük nagyobb összhangot. (Pl. ne kerüljön sor egyes szerzők túlzott szerepeltetésére egy-egy évadban; állandóan biztosítva legyen a változatos jellegű színházi műsor; egészséges arány érvényesüljön a stúdió előadásokkal kapcsolatban, stb.) A Minisztérium fokozza ellenőrző tevékenységét, fordítson nagyobb gondot a X. kong­resszus politikai határozatainak érvényesítésére. Az Agit. Prop. Bizottság felkéri a Művelődésügyi Minisztériumot, hogy az 1971/72-es színházi évadról egy év múlva nyújtson tájékoztatást és adjon számot arról, hogy a fenti szemponttok hogyan érvényesültek a színházpolitikában. 50

Next

/
Thumbnails
Contents