Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[63.] Fiatal drámaírók helyzete - 1980
Fiatal drámaírók helyzete - 1980 [63.] Kulturális Minisztérium Színházi Osztály feljegyzése a fiatal drámaírók helyzetéről — 1980. szeptember 30. Feljegyzés Az eszmei — művészi tendenciákat tekintve a fiatal (kezdő) drámaírók egy része (műveiknek egy része) a magyar történelem egyes szakaszaival foglalkozik, régebbiekkel, újabbakkal egyaránt. Spiró, Sárospataky, Nyerges, Simonffy, Szentmihályi Szabó és mások számára ez a múltbanézés mindig a ma kötelességeire, problémáira figyelmeztetés is: az ilyenekben vallják meg sebzett idealizmusokat, bírálják társadalmi életünk egyes torzulásait, aggódnak a személyi kultusz, dogmatizmus, „bürokratikus szocializmus” feléledésének vagy továbbélésének veszélyei miatt. Ide vehetők még a más országokhoz, kultúrákhoz, mitológiákhoz kapcsolódó parabolisztikus törekvések is (Ordögh, Kolin). Általában elfogadják az alaptételt: szocialista társadalomban élnek, nincs vitájuk annak legfőbb politikai-ideológiai irányító elveivel. Annál inkább vitáznak a megvalósítás egyes torzulásaival, ezek okaival, az egyén és közösség önmegvalósításának aggályaival, a kettő közötti konfliktusokkal, amit összefüggően ezzel a kérdéscsoporttal lehet jellemezni: miképpen élünk és éljünk ma? Ide sorolhatók Bereményi, Czakó, Csemer, Juhász F. István, Nádas, Schwajda, Serfőző, Vámos — többnyire színpadot is kapott - művei. Ám az alaptétel elfogadásán túl a kérdés korántsem ilyen egyszerű. Általában jellemző rájuk az úgynevezett sebzett idealizmus, amely át-átcsap egy olykor ontológikus pesszimizmusba, neonaturalista sötéten látásba és pepecselésbe. Máskor hiányérzetük vákuum-pszichózisba lendül át, s ilyenkor adottságokat (kor, fejlődési szakasz, belső és külső erők, összetevők) figyelmen kívül hagyva gvökértelenségüket hangsúlyozzák (Czakó, Bereményi, Nádas), átgondolatlan ..nagytakarításokat” követelnek. Kár, hogy ezek az eszmei problémák sem kü- lön-külön, sem az egész vonulat (generáció) vonatkozásban nem kerültek még bonckés alá. Kiemelkedő értékű művek még nem születtek az újaktól, fiataloktól, jelentősebbek máris (Bereményi, Spiró). Erőteljesek az érintkezési vonalak az abszurd drámával, a groteszk ábrázolással, ezek természetesen — sajnos - eszmeiek is. Sok a parabola, az aesopusi beszéd. Baj, hogy igazában az egész új drámaírói generáció (csoport) alig találkozott össze az új rendezői-színházvezetői gárdával (csak Bereményi). Ennek következtében is az „újak” 490
