Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[56.] Az 1979 őszén bemutatott drámák kritikai visszhangjai - [1979]
Szigorúan titkos Koltai és Váncsa kritikái pontosnak látszó, ideológiailag és művészileg árnyalt képet adtak drámáról és előadásról. A La Mancha lovagjáról378 ugyancsak és csak Koltai írt a Tükörben; hogy Kerényi Imre e számára különösen - és kevéssé indokoltan - kedves darabból ismét csak egy mívesen megmunkált szokványos-érzelmes estét hozott ki, valószínűnek tűnik. Kár, hogy semmi fővárosi visszhangja nem volt Csiszár Imre első miskolci rendezésének, a Csapodár madárkának379 (bár a választás valóban nem tűnik túl eredetinek), a helyi kritikák szerint sodró lendületű, invenciózus előadás volt. A pécsi Ahogy tetszikről380 is csak az Új Tükör számolt be, Iván Gábor, a helyi kritikussal egybehangzóan, kifogásolta egyrészt a díszlet, ama bizonyos gumiasztal stílust meghatározó eluralkodását, másrészt a méla Jacques nőre való kiosztását. Konter László eddigi, kevés eredetiséget, annál több öncélú modernkedést mutató rendezései valószerűsítik ezt a véleményt; mégis, mivel országosan fellelhető jelenségekről van szó, jobban oda kellene figyelni erre is. Ibsen művéről, A tenger asszonyáról381 a helyi sajtó úgy vélekedett, hogy Szikora Jánosnak a misztika és a pszichoanalízis felhámja mögül sikerült előbányásznia a mű aktuális és izgalmas realista magját, ugyanezt az elismerést fejezi ki, bár némi megszorítással, inkább az előadás második felére vonatkoztatva, Mészáros Tamás az Új Tükörben. A kaposvári Don Tuant382 a megjelent két pesti kritika elmarasztalta, bár számomra nem túl meggyőzően. Barta András szerint az előadás fő baja, hogy Rajhona nem elég jó, nem elég érett színész, ami egyszerűen tárgyi tévedés. A Film-Színház-Muzsika egyik újabb kritikus-felfedezése, Oravecz Imre viszont abból indul ki, miszerint „kötve hiszem, hogy Moliere-nek a Don Juan volna a legsikerültebb műve”. Ezt más se hiszi, nem is fontos. Még mindig eléggé jó darab. Továbbá véli Oravecz, „Moliere Don Jüanja, úgy, ahogy van, nem igazán alkalmas a donjuanizmus modellálására. Alkalmassá csak valami biztos kezű, erős átigazítás tenné. Erre pedig csak olyasvalaki képes, aki Moliere-nél kevésbé teszteli Moliére-t”. Nem tudom, a „teszteli” sajtóhiba-e a „tiszteli” helyett, de sokkal jobban a kritikus igényét akkor sem értem. Tán Oravecz azt nehezményezi, miért nem írt Babarczy egy új Don Jüant, amely Moliere (azaz Babarczy) sikerültebb művei közé tartozna és alkalmas lenne a donjuanizmus modellálására? Moliere eszerint nem Don Jüanról írta volna a Don Jüant? Mindez nem derül ki, ehelyett további tényeket tudunk meg magáról a kritikusról, aki közli, hogy ő, mint néző, könnyű helyzetben van, mert nem kell játszania, míg a színésznek viszont játszania kell. Ez mindenesetre frappáns. 378 Cervantes — Dale Wassermann, La Mancha lovagja (Katona József Színház, Kecskemét, 1979. május 18. rend.: Tömöry Péter m.v. és Kerényi Miklós Gábor). 379 Ruzante, Csapodár madárka (bem.: Miskolci Nemzeti Színház, 1979. november 1. rend.: Csiszár Imre). 380 Shakespeare, Ahogy tetszik (bem.: Pécsi Nemzeti Színház, 1979. október 5. rend.: Konter László). 381 Henrik Ibsen, A tenger asszonya (bem.: Pécsi Nemzeti Színház, Kamaraszínház, 1979. november 9. rend.: Szikora János). 382 Moliere, Don Juan (bem.: Csiky Gergely Színház, Kaposvár, 1979. szeptember 28. rend.: Babarczy László). 449
