Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[56.] Az 1979 őszén bemutatott drámák kritikai visszhangjai - [1979]
Szigorúan titkos ról szóló kritikák, aminek szerintem a rosszul értelmezett takarékosság a fő oka. Ma már egyetlen kritikus sem ruccanhat le, akár kocsin, akár vonaton, magánpasszióból vidékre, és az állami autók is egyre kisebb számban állnak rendelkezésre. Izgalmas vidéki vállalkozások panganak el országos visszhang nélkül, sokszor primitív és értetlen helyi fogadtatásnak kiszolgáltatva. Ezen feltétlenül segíteni kellene, esetleg a Szövetség indíthatna rendszeresen „kritikus buszokat”. Kriston Béla Fazola Henrikről szóló, dicséretesen helyi tematikájú drámája egyébként, a megbízható helyi kritikából ítélve, nem valami jelentős mű, mégis, mint igen nehéz terepen utat törni próbáló Csiszár Imre egyik első vállalkozása, mint új kamaraszínházat avató kezdeményezés, s akárhogy is van, mint hazai ősbemutató, figyelmet érdemelt volna. Az utánjátszások közül kiemelkedik Maród Lajos műve, az Érdemei elismerése mellett.343 már csak azért is, mivel alaposan átírt változat került színre a József Attila Színház kamaraszínházában. A kritika mulatságosan polarizálódott: egyesek (Földes Anna, Lőcsei Gabriella) szerint a szegedihez képest összehasonlíthatatlanul gyengébb szöveg született, sokkal rosszabb előadásban, mások (Ökrös László, Morvay István, Kroó András — Népszabadság) szerint összehasonlíthatatlanul jobb dráma sokkal jobb előadását láthattuk, Illés Jenő pedig bölcsen tartózkodik minden összehasonlítástól. Az igazság alighanem az, hogy a kritikusokat megzavarták a változtatások, túlzott jelentőséget tulajdonítanak nekik, holott ezek felszíniek, nem a lényeget érintik s kinek-kinek szubjektív ízlése szerint felelnek meg, a dráma lényegében publicisztikai montázs, tipikus „Gebrauschsstück”, bár sok ilyenünk is lenne. Ugyancsak jelentős repríz volt a Várszínházban Füst Milán IV. Henrikje.344 A kritikák egybehangzóan fejeztek ki bizonyos elégedetlenséget Gábor Miklóssal, a rendezővel szemben, Gábor Miklósnak, a valahai főszereplőnek javára. A félsiker okát a langyos, bizonytalan kritikából elég nehéz kihámozni, Bogácsi Erzsébet, Apáti Miklós, Lukácsy András egymást múlják felül semmitmondásban, Mészáros Tamás a leghatározottabb, aki Gábor túlontúl relativizáló, a darabhoz képest túlontúl kiábrándult szemléletében véli megtalálni a baj okát. Mindenesetre két általános probléma felmerül itt. Az egyiket fel is vetették a kritikusok: a teljesen heterogén képességű, összeolvadásra, úgy tűnik, abszolút alkalmatlan népszínházi társulat súlyos kérdését, ami előbb-utóbb a színház összeomlását hozhatja maga után. A másikról nem szóltak: ebben a színházban igen rossz helyzetbe került egyik legnagyobb művészünk, Gábor Miklós, akiről hatvanadik éve elhagyása után immár bízvást megállapítható: színésznek óriás, rendezőnek - hát Istenem, nélküle is meglehetünk. .. Oly kevés a teljes erőben lévő hatvanasunk... Gábor még eljátszhatná mindazt, amit Várkonyi Zoltán már nem játszhat el (és amit Bessenyi Ferenc sajnos már nem képes eljátszani). Jól gazdálkodunk ezzel a zseniális színésszel? 343 Maród Lajos, Érdemei elismerés mellett (bem.: József Attila Színház, 1979. október 1. rend.: Benedek Árpád). 344 Füst Milán, Negyedik Henrik király (bem.: Népszínház, Várszínház, 1979. november 10. rend.: Gábor Miklós). 439
