Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[52.] Jegyzőkönyv az MSZMP Agitációs és Propaganda Bizottsága üléséről - 1979. július 17.
Szigorúan titkos tőségei, vagy pedig a szerzők személye miatt. Csurka Házmestersiratójának öt színházban tervezett bemutatóját túlzásnak véltük, egyre redukáltuk.323 Az évadterv véglegesítéséig hátralévő időszakban a Minisztérium, a tanácsok és a színházak közös műsortervezési feladata a szocialista társadalom építését, e munka eredményeit és gondjait közvetlenül és hitelesen tükröző magyar művek megszületésének és színpadra segítésének támogatása, főképpen a tűrt kategóriákba tartozó, eszmeileg vitatható művek rovására. A bemutatandó úi szovjet művek körét szélesíteni kell, elsősorban a szovjet fél által ajánlott mai művekkel, a vidámabb-szórakoztatóbb szovjet darabokkal, gondolva a kislétszámú, tájolásra alkalmas produkciók létrehozására is. Az évad során tartandó igazgatói, főleg pedig a főszerkesztői értekezleteken rendszeresen felhívjuk a terület, a sajtó, és a színházkritika figyelmét a támogatandó kezdeményezésekre és művekre, segítőkészséget és aktivitást, ill. alapos és tárgyilagosan elemző állásfoglalást kérve tőlük; rendszeresen vissza kívánunk térni a színikritika orientálására, minősítésére. A műsorterv néhány pontját illetően - éppen mert felvételüket belső viták előzték meg - szükségesnek érezzük a minisztériumi jóváhagyás külön indokolását: Mrozek: Tangó (Vígszínház, J. Jarocki rendezése)324 és Emigránsok (Játékszín, Székely Gábor rendezése)325 c. műveinek színrevitele az elmúlt évadból áthúzódó, annak idején jóváhagyott bemutatók. Csurka: Deficit-iének vígszínházi326 és szolnoki,327 Maiális-ának veszprémi bemutatását328 - figyelembe véve az eszközölt átdolgozásokat, a rendezők személyét, koncepcióját; feltételezve és biztosítva a színikritika minősítő magatartását — elfogadhatónak tartjuk. Mészöly Miklós: Bunker c. két évtizede született darabjának problémakörét az eltelt időszak eseményei megfosztották félreérthető időszerűségétől; Lengyelországban többször játszották; könyv alakban nálunk 1979-ben ismét megjelent.329 323 A szöveg bemutatóját 1978. december 21-én tartották a Vígszínházban (rend.: Horvai István). A következő évadban viszont nem egy, hanem két helyen is játszották: Szegedi Nemzeti Színház (bem.: 1979. szeptember 28., rend.: Félix László m. v.) és Csokonai Színház, Debrecen, (bem.: 1980. február 7., rend.: Orosz László). 324 Az előadást majd csak 1985. január 13-án mutatják be a Pesti Színházban (rend.: Kapás Dezső). 325 Mrozek, Emigránsok (bem.: Nemzeti Színház, Játékszín, 1979. október 2. rend.: Székely Gábor). 326 Csurka István, Deficit (bem.: Vígszínház, Pesti Színház, 1979. november 16. rend.: Horvai István). 327 Szolnokon végül csak 1985. november 24-én mutatták be a Szobaszínházban (rend.: Csizmadia Tibor). 328 Csurka István, Majális (bem.: Veszprémi Petőfi Színház, 1980. február 29. rend.: Horvai István m. v.). 329 A bemuratór végül csak 1981. február 13-án tartották a Békés Megyei Jókai Színház Klubszínházában (rend.: Giricz Mátyás m. v.). 399