Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[51.] A Czimer Józseffel készített interjú tiltása - 1979
Szigorúan titkos helyzetet — bármennyire igyekszünk is — nem lehet szóbeli fórumokon (Színházművészeti Szövetség, főszerkesztői értekezletek stb.) feloldani. Nem lehet kikényszerített, alkalom- szerű rádió-nyilatkozatokkal javítgatni — ezen a téren nekünk aktív preventív és a sajtót felhasználó nyilvánosság-teremtésre van szükségünk. Ellenkező esetben a korszerű mobilizálás és a korszerűtlen tájékoztatás ellentmondása egy értelmetlenül és indokolatlanul hátrányos helyzetbe hoz minket; alkalmazkodási rugalmatlanságunk szubjektív oka objektív hivatkozási alapot és objektív közvélemény-hátteret ad a kultúrpolitikánkat ilyen vagy olyan okok miatt ellenzők számára. Ha másodlagosan is, de összefügg mindezzel a döntések demokratikus légkörének hiánya. Itt még hangsúlyosabban légkörteremtésről beszélek, mert bár e téren ideálisnak, de egyszer s mind utópikusnak is tartom a demokratikus játékszabályok következetes érvényesítését. De az eddigi tapasztalatok alapján meggyőződésem, hogy a jövőben el kell kerülnünk olyan helyzeteket, amelyekben hatásköri egyeztetéseket 24 vagy 48 óra alatt kényszerülünk lepergetni, mert ezzel - ahelyett, hogy csökkentenénk - mi magunk (tehát felülről) növeljük a demokratizmus formálisságát; teljesen feleslegesen előítéletszerű ellenérzéseket keltünk a döntéseinkkel szemben olyan fórumoknál, amelyek a játékszabályok gondosabb, lélektani szempontokat is figyelembe vevő betartása esetén, döntéseinknek nemcsak helybenhagyok de elkötelezett támogatói is lennének, lehetnének. Egy ilyen manőverezési készség híján, párthatározatokra is hivatkozni tudó indulatokat halmozunk fel magunk ellen, amelyek az előző bekezdésben jelzett indulat-halmazba torkollnak és a kulturális irányítással szembeni bázist növelik. Rendkívüli nagy hiba volna részünkről nem észrevenni, tudni és szem előtt tartani, hogy a Politikai Bizottság tájékoztatási határozatában a kulturális területet érintő kritikai megjegyzések ezeknek a nagyrészt saját hibánkból provokált véleményeknek a végső és figyelmeztető lecsapódásai. És nem tudom, hogy az általános politikai helyzet mikor kínál alkalmat arra, hogy számon kérjék rajtunk a Központi Bizottság káderpolitikai határozatának elégtelen, illetve formális végrehajtását. S azt is hozzátehetem: ha erre ne adj’ isten sor kerülne, elsősorban a színházi kinevezések adnák az illusztrációs anyagot. (Természetesen, amit leírtam, nem „felfele” mondom, vagy „jelentem”, hanem mint bármely elhanyagolható képviselője, a kulturális irányítás részeseként mondom, a személyemre sőt felelősség-hányadot önkritikusan318 vállalva, és a művészeti élet és a közélet mindennapjainak tapasztalatai alapján — mély meggyőződéssel.) 318 Az „ön” kézírással a dokumentumra írva. 386
