Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[37.] A színikritika néhány kérdése - é. n. [1975 vége]
Szigorúan titkos E viszálynak, mely kritika és a színházak között kialakult, nemigen van sajtóban megjelent írásos dokumentuma. Ha írásos dokumentum lenne, az azt jelentené, hogy vita folyt valamiről, valamilyen elvek, elképzelések alapján. De erről szó sincs. Amikor Almási Miklós kritikája231 megjelent a Körszínházban bemutatott Elveszett paradicsomról - Kazimir Károly kijelentette: soha többé nem ad cikket a Színháznak. Amióta Hermann István írt egy összefoglaló értékelő cikket a Vígszínházról, (Az ünneplő színház ma. Színház 1972/3.sz. szám),232 Várkonyi Zoltán még interjút sem hajlandó adni lapunknak, semmilyen témáról. A Színművészeti Főiskolára sem engedi be érdeklődő munkatársainkat. Marton Endre írásban tehetségtelennek, károsnak ítélte lapunk munkatársának, Koltai Tamásnak, egész kritikusi tevékenységét, egy, a Népszabadságban megjelent kritikája miatt. Ádám Ottó nem hajlandó sem nyilatkozni, sem írni lapunknak, amíg a lap „szelleme” meg nem változik. így inkább csak bizonyos rossz közérzetről beszélhetünk. Eképp érthető, ha egyik-másik kritikus bizonyos időre vagy végleg visszavonul a színibírálat művélésétől, míg több színházi ember fennen hangoztatja, hogy nem olvassa a színházi sajtót. Tény azonban, hogy a magyar színházművészet nincs jelen kellő súllyal és hatóképességgel a magyar szellemi életben, a társadalomban (amit legutóbb Antal Gábor is nyomatékkai szóvá tett a Magyar Nemzet évad eleji vezércikkében, hivatkozva Boldizsár Iván cikkére, mely a Színház 1975/9. számában jelent meg). Ezért pedig semmiképpen sem lehet elsősorban a kritikusokat felelőssé tenni. A párt- és állami szerveknek oda kellene hatniuk, hogy azok az alkotó művészek, akik a kritikát bármilyen okból elfogadhatatlannak tartják, véleményüket megalapozva, szakszerűen kifejtve, kulturált hangnemben írásban közöljék, akár a napi- és a hetilapokban, akár szaksajtóban. Mindenfajta ellenvéleménynek készségesen helyt adunk, ha ez nem szorítkozik az „idióta”, „színházidegen” stb. jelzőkre, hogy csak a finomabbakat említsük. Ezeknek a színházi alkotóművészeknek az írás nem feltétlenül kenyerük, ezért kínáltuk fel több ízben, többüknek a nyilatkozat, interjú lehetőségét. Az egészséges, elvi vitáknak bármikor elébe megyünk, csak egyet nem ígérhetünk: azt, hogy mindig, mindenről jót írunk. Jelzet: MNL OL XIX-I-7-bb-Színházi ügyek-szn-1975- Géppel írt tisztázat, pecsét és aláírás nélkül. 231 Almási Miklós, A mű és a jelen birkózása a színpadon - Az Elveszett paradicsom színpadon, Színház 1970(10): 9-12. Almási cikke előtt Kazimir cikke található ugyanebben a lapszámban (Kazimir Károly, Az Értett nem veszhet el, Színház 1970(10): 1-8). 232 Hermann István, Az ünneplő színház - ma, Színház 1972(3): 1-5. 253
