Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[37.] A színikritika néhány kérdése - é. n. [1975 vége]
Szigorúan titkos Túlságosan elnéző csak szocialista országok nem élvonalbeli társulata vagy produkciója vendégszereplésekor szokott lenni a kritika: például a Polski Teatr esetében. Saját lapunkat illetően: a hosszú átfutás miatt - a szeptemberi eseményekről decemberben tudunk hírt adni - évente egy vagy két alkalommal írunk a vendégjátékokról, egymás mellett hozva, egymás mellé rakva az egyes előadások kritikáit. Valami koncepciót ezek az egyszerre hozott bírálatok is tükröznek ugyan, de tisztában vagyunk azzal, hogy nekünk érdemesebb lenne egy évad vendégszerepléseinek a tanulságát levonni. így került sor egy alkalommal Molnár Gál Péter cikkére: A vendégjátékok hatásáról és feladatairól (1975. 3. szám).208 Ez a tanulmány néhány évadra visszamenőleg áttekintette, értékelte, a külföldi vendégszerepléseket, elsősorban abból a szempontból, hogy hogyan hatottak, mit jelentettek a magyar színházi élet egészében. Ilyen felmérésnél csak akkor lett volna elkerülhető néhány bíráló megjegyzés, ha minden, mindig, minden szempontból a lehető legtökéletesebb lett volna. Sőt, egy kritikusnak még ilyen esetben is lehet más elképzelése, mint azoknak a szerveknek, melyek a meghívásokat bonyolítják. A Kulturális Minisztérium Színházi Főosztálya, mely állandóan hiányolja az összefoglaló cikkeket, felméréseket, nagyon helytelenítette a — szerkesztőség által egyébként még külön finomított, „tapintatosított” — bíráló megjegyzéseket, olyannyira, hogy baráti levélben ugyan, de írásban fejezte ki rosszallását, kérve, hogy máskor, ha olyan elvi cikk, téma kerül közlésre, mely érinti az osztály munkáját, előre szóljunk. A levél ugyanazt az érzékenységet tükrözi, mely egész színházi életünk jellemzője, anélkül, hogy megtudhatnánk: mivel vitatkoznának, mit kifogásolnak tulajdonképpen. Ettől természetesen nem veszíthetjük el a kedvünket, és a jövőre vonatkozóan le kell vonnunk a magunk számára a tanulságot: egy-egy évad vendégjátékaira csak úgy érdemes visszatekinteni, ha el tudjuk helyezni a vendégszereplő színházakat és a produkciókat saját színházi kultúrájukban, az európai színházművészet egészében, és ebből az alapállásból tudjuk értékelni a vendégjátékok hatását és helyét saját színházi életünkben. Még ennél is nehezebb kérdés a magyar társulatok külföldi vendégszereplésének, azaz a vendégszereplés kritikai visszhangjának megítélése. A sajtó, a színikritikusok előtt többnyire egyáltalán nem világos, miért éppen ez vagy az a produkció megy ide vagy oda. (T. i. elég gyakori, hogy a hazai kritika előtt megbukott előadást küldenek külföldre. De az egész színházi közélet, közérzet nem olyan, hogy nyilvánosan, sajtóban firtatni lehetne: miért éppen a Rokonokat kellett például kivinni Berlinbe.209 Az „illetékesek” nem közlik, nem is közölhetik minden esetben döntéseik indokát, a kritika pedig - javára írandó - tiszteletben tartja ezeket a döntéseket, és vagy csak tudósít, vagy ami még rosszabb, mellébeszél, esetleg félre is vezet: sikerről számol be akkor, amikor protokolláris elismerés volt legfeljebb. 208 Molnár Gál Péter, A vendégjátékok hatásáról és feladatairól, Színház 1975(3): 25-27. 209 Móricz Zsigmond, Rokonok (bem.: Nemzeti Színház, 1973. november 16. rend.: Nagy András László). 247
