Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)

[29.] Jegyzőkönyv az MSZMP Agitációs és Propaganda Bizottság üléséről - 1973. június 26

Szigorúan titkos rére, az irányelveknek megfelelő műsorarányok kialakítására (Madách Színház, Debreceni Csokonai Színház és az Állami Déryné Színház.) (3. sz. melléklet)142 III. Az 1973/74-es színházi évad feladatai 1. ) Továbbra is nagy figyelmet kell fordítani a szocialista, haladó eszmeiségű művek bemu­tatására. A műsor jóváhagyása után, évad közben az indokolt módosítások jóváhagyását meg kell szigorítani és arra kell törekedni, hogy a változtatások minőségi javulást eredményezzenek. Az évad folyamán előkészítjük a színházak műsorát az MSZMP XI. Kongresszusának idő­szakára és hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára. Ezért meghívásos, tematikus drá­mapályázatot írunk ki. 2. ) A művészeti tanácsok feladatkörét és az együttműködés formáit a PB. határozat alap­ján alakítjuk ki. A művészeti tanácsok munkájuk során adjanak reális értékelést színházi életünkről, segítsék a vezetést a művészeti feladatok megfogalmazásában és a művészeti munka folyamatában. 3. ) Elsősorban színházi életünk új törekvéseit és áramlatait, hazai színházi struktúránkat és a közönséghatást kívánjuk ebben az évadban megvizsgálni. A színházi életben megnyilvá­nuló kritikai bizonytalanság szükségessé teszi az elméleti munka színvonalának emelését. A minisztérium Színházi Főosztálya mellett újjáalakult művészeti tanácsok fontos feladatává kell tenni, hogy a Színházművészeti Szövetség Kritikusi Tagozatára és a Színházi Intézetre támaszkodva kezdjen hozzá a legfontosabb kérdések kidolgozásához. 4. ) A Színművészeti Szövetség és a Színházi Főosztály együttműködését a partner-szerepre való figyelemmel határozzuk meg úgy, hogy a Szövetség valóban a szakma képviselete, ideo­lógiai nevelőmunkát folytató szervezete legyen és így váljék társává az állami vezetésnek. 5. ) Véglegesen rendezni kell a Színház c. lap feladatát és szerepét. A szerkesztő bizottságot újjá alakítjuk úgy, hogy abban a szakma képviselete jelentős legyen. 6. ) A színházi vezető területeket erőteljesebben támogatjuk ez együttesek kialakításának munkájában. Személyi politikánkban az utánpótlás Főiskolán kívüli megteremtését és képzésének formáit a Főiskola közreműködésével dolgozzuk ki. 142 A 3. sz. melléklet nem volt a dokumentumhoz csatolva. 138

Next

/
Thumbnails
Contents