Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)

[19.] Jézus Krisztus Szupersztár - 1972

Szigorúan titkos A tilalom húsvét előtt hangzott el és úgy értelmezték, hogy a passió-játékokra vonatkozott. Ekkor nem is közöltek ilyen jellegű anyagot. A beat-opera nem tartozik a vallásos művek közé, az egyház elítéli, mert profanizál („Isten vagy? Akkor sétálj végig az uszoda víztük­rén!” - mondják a darabban és Jézus persze nem tudja megtenni). Az előadás hosszú idő óta fut a Bartók Béla úti kultúrotthonban és az együttesről hanglemez felvétel is készült. A rádióban is gyakran hallunk részleteket ebből a beat-operából. A riportot az aktualizálta, hogy a Fővárosi Operettszínház tárgyalásokat kezdett az opera átvételéről. Mindemellett Keszi Imre elragadtatással írt a darabról és a Népszabadság is két cikkben foglalkozott vele. Az egyik cikk kifejezetten megvédte a művet, de a másikból is pozitív vélemény csendült ki. Ezek után a szerkesztő úgy gondolta, hogy nyugodtan közölheti a riportot. Véleményem szerint a szerkesztő helytelenül járt el, mert a tilalmat nem oldotta fel sen­ki. Enyhítő körülmény, hogy a Népszabadság állásfoglalása után a szerkesztő úgy vélte, hogy ha a közel 800 ezer példányszámban megjelenő pártlap ilyen behatóan foglalkozik a témával, akkor a 7 ezres példányszámra, külföldi turisták számára készülő Daily News is közölhet róla riportot. Elvtársi üdvözlettel: Barcs Sándor Jelzet: MNL OL M-KS288.f. 36.cs. 1972. 18.ő.e. Géppel írt tisztázat, pecséttel és saját kezű aláírással. d) Rátki András feljegyzése a „Jézus Krisztus Szupersztár” ügyben — 1972. július 7. Feljegyzés A Budapesti Műszaki Egyetem pártbizottságától szerzett tájékoztatás szerint a Korong együttes csak egy alkalommal adta elő a szupersztárt a Bartók Béla Kollégiumban. Az együttest többet nem hívják meg és a szükséges felelősségre vonást elkezdték. Bors Jenő, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalt igazgatója közölte, hogy nem készítettek sem teljes, sem részleteket tartalmazó felvételt és nem importáltak ilyen jellegű lemezt. Belső forgalomban csak a személyesen behozott, a Rózsavölgyi Könyvesboltban és a két magán hanglemezboltban értékesített kevés számú lemez került. 114

Next

/
Thumbnails
Contents