Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)

[16.] A fővárosi színházak 1972/73-as előzetes műsorterve - 1972

Szigorúan titkos Az 1972-73-as előzetes műsortervek alapján az elkövetkező évad legpozitívabb vonásá­nak az új kezdeményezések ígéretét tartjuk egyes színházainknál. Ez azt jelzi ugyanis, hogy a színházak vezetői nem tartják elegendőnek az eddig járt utakat. Gondolunk itt olyan ter­vekre, mint a Vígszínház kabaréja, és musical bemutatója, a Bartók Színház musical terve. Lehetséges, hogy ezek az útkeresések az eklekticizmus vádját is megidézhetik, ennek ellenére meggyőződésünk, hogy a színházak feladata, egyre több irányba keresni a megfo­galmazás lehetőségeit, s így az új kezdeményezéseket támogatjuk. Fenti észrevételeinket azért tartjuk szükségesnek közölni, mert a műsortervek jelenle­gi formáját első változatnak tekintjük, amelyeknek módosítása a színházak feladata meg­jegyzéseink figyelembevételével. Ezért javasoljuk, hogy a színházak vezetőivel a benyújtott műsortervekkel kapcsolatos véleményünket együttesen közöljük személyes megbeszélések keretében. Budapest, 1972. április 26. Kurcz György főosztályvezető-helyettes Jelzet: MNL OL XIX-I-4-ff-2. tétel-111476-1972. Géppel írt tisztázat, pecsét és sajátkezű aláírás nélkül. 101

Next

/
Thumbnails
Contents