Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
HEGESO SÍRJÁTÓL BEARDSLEY ÖNARCKÉPÉIG Képzőművészeti ihletések a fiatal Babits költészetében
Babitsra tehát egyaránt hat a kép maga és annak Reinach általi leírása, hűségre törekvő művészettörténeti ekphrasisa. Végül egy olyan új mű születik, mely a síremléken látható jelenet történetét és alakjait hűségesen leírja: Élő, habár lehellete se hallszik, keble átduzzad ráncos khítonán. Fürtös fejében ki tudja, mi rajzik? Ül meghajolva. Méla. Halovány. Előtte állva szolgálója tartja, rabszolgalány, a drága ládikát, amelyből ékszereit válogatja. De egyúttal a vers egy új narratívát is létrehoz, melynek már maga a költői én is szereplője lesz, a jövendőbeli vőlegény alakjában. Talán azt nézi (lelkem bús reménye!), melyikkel ékesítse föl magát, ha megjövök majd én, a vőlegénye. Az apollónikus látásmód szerint való alkotás megvalósításának kísérleteként Ba- bitsot egyszerre inspirálja egy dombormű látványa és annak művészettörténész általi leírása. A Klasszikus álmok című verset is érdemes megvizsgálni szó és kép viszonyának a szempontjából. Ugyanis nemcsak a cím utal Nietzsche kettős felosztására, mely szerint a szemléletes apollóni művészetnek az álom a birodalma, hanem a szemléletesség érzékeltetésének jegyében Babits konkrét képzőművészeti forrásra is rájátszik, egy vizuális hagyományt emel át a szavak világába. A rezzenet- len istennő képének leírása egy híres, antik szobor külsejét idézi, Pheidiasz 12 méteres Athéné Parthenosz (’szűz Athéné’) szobrát, melynek arca elefántcsontból, ruhája aranyból készült. A szoborról több leírás és másolat maradt fenn, idézzük a Pallas lexikon korabeli, összefoglaló leírását, mely szerint a „művész az istennő jobb tenyerébe Nikének, a győzelem megszemélyesítésének aranyszobrocskáját adá. A ruha talpig lefolyt, a bal kéz, melyhez a lándzsa támasztva volt, a pajzson nyugodott. A pajzs külső felén az amazonok, belső felén a gigások harca volt kiverve. A mellet az égisz, a fejet a tarajos sisak födte.” Babits verse ezt az archaikus alakot idézi: 46 Búbos, vaksi sisakja alól kiragyognak opállal illesztett szemei - de a kéz és arc elefántcsont, régi merev faragás, és öltönye vertarany öltöny.
