Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
BÁRSONYSZÉK VAGY TÜZES TRÓN Babits presztízsváltozásai a Baumgarten Alapítvány kurátoraként
Mihály szívénél”.74 Babits ekkor is úgy nyilatkozott az eltelt tíz évről, hogy „teljes erőnkkel s igaz lelkiismerettel igyekeztünk szolgálni”.75 Felvázoltuk az alapítvány működésének a végrendeletből következő, belső ellentmondásoktól terhelt értékelési mechanizmusát, amelynek alapján szinte képtelenség volt vitathatatlanul egyértelmű döntéseket hozni. Ha Babits tévedhetetlen lett volna (mint ahogy nem volt az), döntései akkor is több szempontból válhattak azonnal kritizálhatóvá. Ráadásul a radikalizálódó politikai helyzetben egyre nehezebb volt a kormányzati szempontokkal szemben a korrektség határán belül maradni. Basch Lóránt találóan fogalmazza meg, hogy az első pillanattól kezdve mi volt a kurátori funkció erkölcsi tétje, mi tette oly nehézzé a különböző értékszempontok közötti navigálást, s mi okozta a tévedések különös súlyát. „A megnemalkuvás jutalmát nyújtó alapítvány létjogosultságát csak a maga példaadása adhatta a megnemalkuvásról.” Hogy Babits mégis vállalni tudta nemcsak a döntés felelősségét, hanem elviselte annak vészes konzekvenciáit is, annak az a költői világkép, az a filozófiai szintű meggyőződés is alapja lehet, amelyről az Örökké kék ég a felhők felett című vallomásában, illetve Az írástudók árulása című tanulmányában ír. Vélekedése szerint létezik a részigazságok feletti örök Igazság, melynek szemmel tartására csak a részérdekeken felül álló írástudó képes, s melynek megközelítésére az írástudónak tehetsége szerint törekedni a legfontosabb feladata, aki „a Kor ellenőrzője és az Igazság nyilvántartója” tud lenni.76 Meggyőződése világnézeti szinten sem volt vívódás mentes, és a mindennapi élet szintjén is kételyek hosszú sorát okozhatta. Az írástudók árulásának egyik vallomásos mondata Babits benső küzdelmének drámai vibrálásáról tanúskodik: „Én úgy küzdők az antiintellektualizmus ellen, mint aki magával küszködik...” Babits esetében ez a benső vívódás sohasem vált végletesen pusztítóvá, sőt talán ez az egyensúlyban tartott, mélységeket feltáró és elviselő intellektuális magatartás is hozzájárult a kései művek művészi izzásának magas fokához. Végső soron ez a filozófiai és erkölcsi megalapozottságú magatartás védhette meg attól, hogy a ránehezedő, különböző irányú bírálatok súlya alatt ne morzsolódjon fel, másrészről éppen ez a „csillagokra” néző patetikus gesztus irritálhatta külön erővel kritikusait, akik egy-egy döntés súlyát gyakorlati és napi politikai szempontból bírálták, gyakran nem alaptalanul. Babits alkotói életművének megítélése a Baumgarten Alapítvány következtében vált már életében ideológiai csatatérré. Mulasztásai, esetleges tévedései, József Attilával kapcsolatos döntésének, végzetessé váló halogatása, a tevékenységét folyamatosan kísérő kortárs sajtótámadások kapóra jöttek az 1947 utáni pártideológiai érdekek érvényesítéséhez, s kiváló ürügyet szolgáltattak ahhoz az 74 Faludy György: József Attila emlékére. In: KJA II. 929. 75 Téglás 2000/a. 61. 76 Az írástudók árulása. Nyugat, 1928. szept. 16. 18. sz. 355-376. In: BMET II. 231. 246
