Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

BÁRSONYSZÉK VAGY TÜZES TRÓN Babits presztízsváltozásai a Baumgarten Alapítvány kurátoraként

Babitsra, aki hagyta, engedte, helybenhagyta, hogy a lapjában csúffá tegyék.”62 Végül a bosszúval, felháborodással és a hetyke lázadással megírt pamfletnek a módszere hasonló lett, mint Szabó Dezsőé volt, azzal a különbséggel, hogy József Attila írása fontos elméleti megállapításokat is tartalmaz.63 Ő is felnagyítja a kötet meglévő művészi fogyatékosságait, melyekből egyenesen arra következtet, hogy a költő pályája végleg csődbejutott. A szöveg kezdetének szakmai, kritikai hangja nála is áttér az intellektuális érvelésről a zsigeri hatáskeltés terepére. Jelzőivel ő is azt sugallja, hogy nemcsak Babits egész kötete visszataszító, hanem az ember is, aki mögötte van. Babits verseinek elemzését „hullaboncolás”-hoz hasonlítja. Az egész kötet szövegét „undorító kulimász”-nak tartja, melyben csak elvétve akadnak „egyes szép sorok [...] Égi kalácsba való, szűkén mért mazsolaszemek ezek” A Madonna fakírja című verset „ocsmány ürességért” marasztalja el, a szakaszok olyan „irtóztatóan üresek mint valami dögszagú árok, amelyben még szennyvíz sincsen, csak a nyirkosság emlékeztet rá”. Mindehhez ráadásul kijelenti, hogy Babitsnak „nyákos, üres odú a lelke”. Végül levonja azt a következtetést, mely akár szellemesen ironikus is lehetne, ha előtte nem az indulat lengte volna be a sorokat: „Sokat kell még tanulnia. Verseit pedig tartsa hét esztendeig az asztalfiában és ne adja ki barátai unszolására sem. Hogy hozzáértőkkel való érintkezése mégis legyen, egyik-egyik kísérletét be-beküldheti módjával valamilyen kisebb igényű lapnak.”64 József Attila a cikk konklúziójával Babitsot művészi teljesítménye alapján a „hozzáértők köréből” egyenesen kirekeszti: vagyis végső soron a szerkesztői és kurátori döntések meghozatalához szükséges művészi illetékességét vonja kétségbe. A pamfletnek erre az irodalmi jogosultságot vitató végső kicsengésére figyel fel Márai a fentebb már idézett cikkében, melyet pedig éppen Babitsot kritizálandó írt a Nyugatban lezajlott szerkesztőváltásával kapcsolatban. Miközben fájlalja, hogy „Ignotusnak távoznia kellett a Nyugat éléről, mert neve kényelmetlen volt” az új szerkesztők számára, aközben József Attila „neveletlen” támadására válaszolva Babitscsal kapcsolatban leszögezi, hogy „nem akadhat senki, aki e nagymultú s nagyjelentőségű folyóirat irodalmi szerkesztéséhez való feltétlenjogosultságát elvitatná”.65

A Babits-József Attila konfliktusban, mint egy görög sorstragédiában, szinte előre megjósolható módon haladnak hőseink a tragikus végkifejlet felé. Babits, aki egyszerre durván megtámadott, túlérzékeny költő, saját ízlése alapján irodalmi döntéseket hozó szerkesztő és pártatlanságra kötelezett, pénzjutalmat osztó kurátor, ebben a helyzetben csak rosszul cselekedhet. József Attila, aki egyszerre tehetséges, fiatal költő, nagy műveltségű, jótollú, ám Babitscsal szemben kímé62 Németh 1989.216.

63 L. erről részletesen JATC. II. 201-210.

MJATC. 1.217, 230-31,235.

65 [Márai Sándor] M. S.: Cégváltozás. Az Újság, 1930. jan. 16. 12. sz.

242