Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
BÁRSONYSZÉK VAGY TÜZES TRÓN Babits presztízsváltozásai a Baumgarten Alapítvány kurátoraként
A végrendelet a két kurátort, Babits Mihályt és Basch Lórántot hatalmazza fel, hogy határozzák meg „az alapítvány szervezetét és külső képviseletét és a támogatásban részesülő írók kiválasztását”. Ezt figyelembe véve az alapító okirat tovább értelmezi a végrendeletben írottakat, s az új elemek sajnos csak tovább bonyolítják a döntési mechanizmust. Egyrészt az okirat egy időbeli faktort is bevon szempontjai közé, s az eredeti mondatot („nem a tehetség jutalmazása lebeg szemem előtt”) egy időhatározóval egészíti ki („utólag”), s így menthetetlenül áthelyezi a hangsúlyt: „az alapító szándéka nem a tehetség utólagos jutalmazása volt”; vagyis nem pusztán a létrejött eredmény a fontos, „hanem az, hogy a tehetségnek a lehetőséget eszményi célú munkák alkotására megadja, támogatásban csakis olyan írók részesíthetők, akiknél minden reménység megvan arra, hogy ezt az anyagi könnyebbséget ily művek megírására fogják használni.” Ez egyrészt, gyakorlati értelemben, a fiatalabb korosztály felé nyitás lehetőségét jelenti, másrészt, elvont értelemben, nem csak a múltban létrejött eredmény alapján való korrekt értékelésre ad módot, hanem egy remélt jövőkép bevonásával a bizonytalanságnak is teret enged. Mondanunk sem kell, hogy ez az aspektus még inkább a személyes interpretációnak, s ebből következően a támadásoknak ad majd tág teret. „Ekként csak oly író jöhet tekintetbe, akinek tehetsége és komoly kulturális törekvése éppúgy, mint jelleme megfelel a végrendelet által megkívánt igényeknek.” Tehetség, kulturális törekvés és jellem közös együtthatójának nehezen kiszámítható, és sokszor egymásnak ellentmondó értékét kell tehát majd megállapítani és mérlegelni. A tágítás mellett szűkítés is történik az okiratban a végrendelethez képest. A ju- talmazandók köréből az okirat ugyanis kizárja azt, akinek „munkássága nyilvánvalóan politikai agitáció eszköze”, aki „az irodalmi divat és könnyű érvényesülés szempontja szerint” igazodik, valamint azt az írót, aki „nemzetellenes tendenciát követ”, illetve a „közrendre, vagy a közerkölcsökre kétségtelen veszélyt jelent”. Ezek a szempontok sokkal konkrétabbak, és aktuálisabbak, mint a végrendeletéi voltak. Hiszen a „politikai agitáció” egészen más, mint a „társadalmi előítélet”, s „nemzetellenes tendenciáról” eredetileg nem esett szó. Basch Lóránt, aki a hatvanas évek elején monográfiát készült írni a Baumgarten Alapítvány történetéről, hosszan elemzi kéziratának publikálatlanul maradt, nemcsak az életbelépésig, hanem az első díjkiosztásig megírt részében azt a folyamatot, amelynek során végül e kitétel a minisztérium kívánságára bekerült az alapító levélbe.10 Végül az okirat leszögezi, hogy a megítélés alapjául csak nyomtatásban megjelent művek szolgálhatnak, „ez alól kivétel csupán rendkívüli esetekben tehető”.11 Az alapító "'Basch Lóránt: A végrendelettől az első díjkiosztásig. (Kézirat) PIM V. 3820/194/28. Publikált, rövidebb változata: Basch Lóránt: A Baumgarten-alapítvány a végrendelettől az életbelépésig. ItK, 1966. 5-6. sz. 646-655. Újraközölve in: Basch 2000. 123-146. " Sipos 1999/a. 130-131. 227
