Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
„NEM TAKART SEB KELL, INKÁBB FESTETT VÉRZÉS!” Ady és Babits kapcsolata a Nyugat első éveiben
igazán. „Tudatosabb annál, mintsem hü tanítvány lehetne, tanító-költőnek gyönge egyéniség, akit magával ragad a téma, átformál a saját verse. Apa, aki minden gyermekétől más-más karaktert örököl; példája a fordított leszármazás-elméletnek.” Babits ezt a passzust szégyenítheti meg versében azzal, hogy Aranyhoz, hunyt mesteréhez bensőséges, sőt családias hasonlattal fordul segítségért: ládd, léha gáncsok lantom elborítják, s mint gyermek, hogyha idegenbe szidják édes apjához panaszkodni tér meg. A cikknek van egy másik kitétele, melynek dicsérő része Kemény Simonra vonatkozik, elmarasztalása pedig Babitsra; az őszinte meztelenséget hiányoló hasonlat belekerül a Szonettek című versbe. Bresztovszky szerint Babitsnak az a legnagyobb baja, hogy nem egyéniség, ezzel szemben Kemény „nagyon is az”, ő igazi lírikus, aki ,,[n]em tagadja le magát, hanem ledobálja karakteréről a ruhát és úgy áll ki publikuma sorozóbizottsága elé”. Ez a megállapítás Babits elevenjébe vág. O, aki annyit tépelődött már a lírai költészet mibenlétén, aki tudatosan döntött az „objektív költészet” művelése mellett, akinek kitárulkozás és rejtőzés a kezdetektől legalapvetőbb problémái közé tartozott, neki, költészetének értékelésekor, csak annyi jut e kérdés kapcsán: „nem egyéniség”. Ez a sematikusan leegyszerűsítő összehasonlítás lehet közvetlen kiváltója keserű felháborodásának: ha nektek az a költő, aki „lázát árulja: tessék! itt állok cédán, levetkőzve! láss!: / ez nem költészet; de aranyművesség! / s bár nem őszinte, nem komédiás.” A vetkő- zés, rejtőzés, meztelenség, kiszolgáltatottság, vagy ahogy egyik versének címében megfogalmazza: a „vetkőző lelkek”, visszatérő, fontos motívuma lesz. Nem azt állítjuk, hogy Bresztovszky mondata nélkül nem alakult volna ki e központi motívum költészetében, hanem azt, hogy feltehetőleg az ő cikkének hatására tömöríti Babits először a vetkőzés képébe költői és emberi dilemmáinak egyik legfontosabbikát. A kritikák és a versek szövegének összehasonlító elemzése alapján hihetőnek tekinthető Babits állítása, miszerint nem Ady ellen írta a verset, nem miatta választotta Arany Jánost verse címzettjéül. Nehezen és bizonytalanul megválaszolható kérdés lenne, hogy az Adytól való elhatárolódás szándéka mennyire lehetett öntudatlan hatással a szonettek szövegére. Az viszont rekonstruálható, hogy miért gondolhatta mégis Ady egyértelműen ellene szólónak a szonettet. Egyrészt még alig csitultak el a duk-duk affér hullámai, és joggal hihette azt, hogy társai a Nyugatnál haragszanak rá. Másrészt volt egy emlékezetes vita, amely ugyan nem Babitsosai zajlott, hanem közte és Juhász Gyula között robbant ki A Holnap alakuló közgyűlésén, melyben szintén Arany János volt az egyik főszereplő. Többen is felelevenítették a történteket, maga Juhász Gyula, valamint két jelenlevő: Károlyházi Gyula és Ernőd Tamás. Ez utóbbit idézzük, mert hármójuk közül 186
