Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
„RÓMAI SZÓ KOPIK A SZENNYES AJKON...” Egy Babits-vers román-magyar viszontagságai
értékelés jelenik meg a nagyváradi Szabadság című lap első oldalán, ahol az írótalálkozó lelkes nagyváradi előkészületei kapcsán részletesen beszámolnak a szomorú marosvásárhelyi Babits-esetről: „Ma sem értjük miért, a politikai hatóságok letiltották a Társaságot Babits felléptetéséről. Mi erről az intézkedésről csak a napilapok útján értesültünk. Azonnal távirat ment Moşoiunak [...], hogy tegyen meg minden lehetőt a tiltó intézkedés visszavonására. Az idő azonban olyan rövid volt már a fellépésig, hogy Moşoiu, akit a sürgöny nem ott talált, ahová címeztük, fizikailag képtelen volt kellő időre visszavonatni az intézkedést.” Majd a cikk leszögezi, hogy nem akarják menteni a hibát, ami a letiltással megesett, de a tárgyilagosság kedvéért megjegyzik, hogy talán a Kemény Zsigmond Társaság sem volt eléggé gondos és előrelátó, ami pedig „a mai túlfűtött atmoszférában éppen egy olyan kiváló íróval szemben szükséges lett volna, mint Babits, éppen a Kemény Zsigmond Társaság székhelyén, ahol a hatóságok olyan rigorózusak.” A cikk szerint Nagyváradra eddig mindenkit meg tudtak hívni, akit akartak: „igaz, hogy a szükséges formaságoknak néha kínosan lelkiismeretes és végsőkig előrelátó betartásával.”31 A szemmel láthatóan belső információkkal rendelkező szerkesztőség vezércikkének végső következtetése tehát abba az irányba mutat, hogy nem Babits személyében vagy müveiben kell keresni a betiltás okát, hanem a helyi viszonyokban, valamint a nem eléggé gondos előkészítésben. 1936 januárjában, a Pesti Napló hasábjain Hegedűs Nándor még határozottabban fogalmaz: „Babits Mihály ideutazása aligha fulladt volna bele ilyen csattanóba, ha véletlenül nem Marosvásárhelyre, hanem - mondjuk - Nagyváradra vagy Aradra tervezte volna. De Marosvásárhely ma bizonyos Dandea Emil nevű polgármester roma- nizáló buzgólkodása folytán a nacionalista előretörés egyik kísérleti állomása.” Ő is szóvá teszi, hogy a Társaság „nem bonyolította le kellő gondoskodással azokat a szövevényes formalitásokat, amiket ma Romániában az ostromállapot megkövetel ahhoz, hogy egy magyar író idejöjjön és a magyar közönséghez szóljon.”32 Ugyanekkor a Brassói Lapokban Ruffy Péter is beszámol a Biharfuredre tervezett írótalálkozó teljes kudarcának okairól. Legrészletesebben Babits esetéről beszél, a Kemény Zsigmond Társaság meghívásának körülményeit aprólékosan leírja, s a kudarc jelentőségét Babits alakjának szinte kultikus magasztalásával hangsúlyozza ki, a kérdést általános szintre emeli: „Aki ismeri a magyar irodalomnak ezt a poeta laureatusát, aki tudja, hogy Babits minden szavában, sorában és cselekedetében az európai lélek emelkedettségének a munkása, az nagyon csodálkozott azon a meglepő gesztuson, amellyel a kultuszminisztérium október 3-án kelt, 4592. számú leiratában indoklás nélkül megtagadta az irodalmi estély megtartásának engedélyét. [...] Hogy miért nem, azt senki sem tudja. Talán azért, mert közel egy évtized óta szerkeszti a Nyugatot, és megütötte azt a hangot, azt a nyu31 Szabadság 1935. 229. sz. dec. 29. 1. In: Biharfured 210-211. 32 Az isteni koldus: Erdélyi levél. Pesti Napló 1936. 7. sz. jan. 10. [1], In: Biharfured 281-282. 164
