Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

„A NÉV, MELY ÁLL E KIS PAPÍRON” Anév jelentésének kérdése Babitsnál

dést s válasza ugyanazt a hasonlatot használja fel, mint a Névjegyemre című versben: „csupán lehellet”, de itt továbbfolytatja és más irányba fűzi a gondolatsort: „s embernek mégis mindene: / alkot, hogy fennlegyen neve”. A vers ritmusát a zu- hatagszerűen felsorolt klasszikus festőnevek szabják meg: Leonardo, Carpaccio, Botticelli, Michel-Angolo, Pinturicchio, Mantegna, Crivelli. A leírt név látomásszerűen felidézi az életművet, a kettő elválaszthatatlanul összeforrott, látszólag tehát harmonikus a kapcsolat a jelölő: a név és ajelölt: a személyiség között, illetve még pontosabban az alkotó személyiség és az általa létrehozott életmű között. Babits azonban nem áll meg ezen a nyugvóponton, hanem végsőkig feszíti a kérdést: mit jelent a név elkallódott életművel, mint például Cimabue esetében, kinek „neve maradt, de műve nem”, másrészről veszít-e az alkotás értékéből, ha névtelen az alkotója, s nem tudnak róla semmit, mint Pictor Ignotus esetében: „te alkottál s neved ma nincs / és vagy, szegény, mint aki nincs, / Pictor Ignotus.” Mi a meghatározóbb az alkotás vagy a továbbélő név? 1919-es egyetemi előadásában visszatér e kérdéskörhöz, mely nyilván még ekkor is izgatta: „Tolsztoj egy novelláját, melyet elfelejtett aláírni, visszautasították, hogy utánzat. Igaz! Nem a mű fontos a hatás dolgában, hanem az író. [...] Az irodalmi értékelés is személyhez kötött, nem szeretik a névtelen műveket.”37 A Pictor Ignotusban felvetett kérdés filozófiai súlya és a vers harmonikus formavilága között feszülő ellentét mögött komoly válság sejlik fel, melyet a szakirodalom Babits elfojtott duk-duk afférjaként tart számon. A holnaposokra utaló elnevezés (teljes joggal) párhuzamba állítja konfliktusának jellegét és jelentőségét Adyéval.

A Holnap zajos fogadtatása, a hol magasztaló, hol pocskondiázó kritikák el- bizonytalanították, felkavarták, nehezen gyógyuló sebeket okoztak neki. A róla megjelenő írásokat „furcsáknak és ferdéknek” találta, melyek szerint olyan elvek látszanak versein, amiket pedig maga nem vall. E kritikák hatására „a nyilvánosság erős világításában” „sajátságos dualizmus”-t kezd érezni élete és költészete között.38 Barátjának, Kún Józsefnek is erről panaszkodik levelében: „Ahelyett, hogy felvillanyozna a nyilvánosság: lehangol, s minden versem megjelenésekor halálos drukkokat és szégyeneket állok ki: igaz, hogy hallok is gúnyt és értetlenséget eleget.”39

Fokozottan bánthatta őt A Holnap ellentmondásoktól terhelt sajtóvisszhangja, hiszen ő volt az, aki hosszú ideig szinte betegesen húzódozott attól, hogy nyomtatásban megjelentesse műveit. Barátai már rég publikáltak, amikor ő még mindig vonakodott attól, hogy bármit kiadjon kezéből. „Borzasztó az, hogy mennyire szüzeskedik «m» Maga, kedves Babits, a nyilvánosság előtt. Legyen kurva, mint

37 Babits Mihály: Az irodalom elmélete. In: BMET I. 643.

38 Babits levele Juhász Gyulának, 1908. szept. 23. után. In: BML 1907-1909.128.

39 Babits levele Kún Józsefnek, 1909. jan. 4. In: BML 1907-1909. 180.

144