Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

„HISZEM AZ EZER ISTENT” A fiatal Babits rendhagyó Credója

ért (a tudós az, aki kívülről érti meg) és mindennek megérti a létjogosultságát. Ekként a művész az, aki mindent megenged, sőt akinek minden tetszik, a rossz is, a csúnya is. A művész az egész világ szeretője, vagy inkább a művész maga az egész világ egy lélekbe sűrítve.”27 (Kiemelés tőlem - K. A.)

Aki a fogarasi mezőt ilyen plasztikusan népesíti be a görög mitológia alakjaival, az nem egy klasszika-filológus precizitásával törekszik újraéleszteni a görög világot, hanem szinte vele együtt lélegzik. Végül is tegyük fel a kérdést: hitt-e a görög istenekben, s ha igen, milyen hit volt ez? Egyik visszatekintő hírlapi nyilatkozatában 1928-ban, azért határolja el magát például Leconte de Lisle költészetétől, mert ő pusztán rekonstruálni akarta a múltat, „nála a görögség csak cél volt.” Babits másképp határozza meg a hellén kultúra szerepét költészetében: „Nálam sohasem cél, mindig csak kifejező eszköz. Nálam a görögség csak hangulat, amelynek a felszíne alatt örök, tehát egyszerre régi és új, ókori és mai, konzervatív és modem érzések formák.” Ami csak hangulat, az nem valódi sokisten hit - vonhatnánk le az egyszerű következtetést. Ám ha Babits másik vallomásának állítását - „Zeuszt hiszem [...] sokistenség híve vagyok” - természetesen nem vakbuzgó hitnek feltételezzük, hanem egy olyan gondolkodói magatartásnak, melynek lényege egyrészt a világnézet megválasztásának lehetőségében másrészt a legkülönbözőbb jelenségek élményszerü átélésnek szabadságában áll, közelebb kerülünk ekkor vallott nézeteinek lényegéhez. így folytatja interjúját: „Az igazi költészet nem azért nyúlik vissza a múltba, hogy a múlt kísérteted ébresztgesse; ez a költészet azért száll vissza a múltba, hogy röptében végigélje valamennyi elmúlt kor lelkivilágát, hogy leszálljon az emberi érzéseknek az ősidőkben fakadó gyökeréig, hogy megmutassa, mit fejlődött azóta az emberi lélek, hogy egy közös formában egyszerre élje végig a lélekvilág egész gazdagságát - a legrégibb időktől máig.”28

A megélt és a jelenben is ható és létező múlt Babits fogarasi éveinek egyik központi gondolata, mely Bergson filozófiája által kapott megerősítést. „Az egész múlt él és hat a jelenben: ez a teremtő idő” - összegzi Bergson-tanulmányában, melyet a Mindenek szerelme című verssel körülbelül egyidőben ír.29 Épp ezért vágyik és törekszik arra, hogy saját életének részévé tegye régmúlt korok kultúráját, hogy ne csak ismerje világukat, hanem a hit által személyes élményévé váljon a görögség, s így szellemi elődei közvetlenül alakíthassák jelenének, művészetének minden pillanatát. Ezért lesz számára a kulturális múlt, egy letűnt világ hitének elevenként való felidézése elérendő és magvalósítandó cél, ezért hihet teljes meggyőződéssel Zeuszban, s rajta kívül még ezernyi más görög istenben

27 Babits Mihály: Művészet és szabadság. Nyugat 1911. nov. 1. 782.

28 Bende László: A jubiláns Babits Mihály elmondja, hogyan lett költővé... Esti Kurír 1928. jún. 27. 13. In: Itt a halk 137.

29 Babits Mihály: Bergson filozófiája. Nyugat 1910. júl. 16. In: BMETI. 149.

131