Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
„HISZEM AZ EZER ISTENT” A fiatal Babits rendhagyó Credója
Már az Örökkék ég a felhők mögött egyértelmű konfessziónak szánt szövege is csupa rejtett vita régi önmagával. A költő egyrészt az Apostoli hitvallás prózai, kifejtő formájának patetikus vállalásával felel régebbi, pogány, játékosan incselkedő anti-credójára, valamint írásának elején visszatekintve finoman és egyértelműen kritikáját adja fiatalkori világnézetének, a „soha-meg-nem-elégedés” világának: „gazdagságomban szegénynek éreztem magamat és fáradtságomban nyugtalannak”. Különösen erős hangsúlyt kap, hogy éppen itt idézi mondandójának illusztrálásául Tolsztoj mondatát, mely határozott ellenpontja az általa hajdanában kötelességgé emelt Anatole France-i kételkedésnek. „A hit az élet ereje: az ember, ha egyszer él, valamiben hisz... Ha nem hinné, hogy valamiért élnie kell, akkor nem élne.” Más ekkortájt keletkezett müveiben is tetten érhető az önmagával való vita. Erről tanúskodik a Régen elzengtek Sappho napjai (1922) vers befejező sora - „Az istenek halnak, az ember él” mely következő kötetének egyenesen címadója lesz, ekkor már nagybetűkkel is hangsúlyozva az eszmék múlandóságának és az emberi lét folyamatosságának ellentétét. A sor valójában negatívba átfordított tükörképe a Hiszekegy végső hitvallásának: „Élnek az istenek és még érzi hatalmukat egyre / bárha nem is hisz bennük már a léha világ.” Tehát e nem akármilyen jelentőségű, nietzschei hangulatú mondatban a saját polytheista múltjára is visszautaló jelentésréteget is felfedezhetünk. Megerősíti ezt az értelemezést az Istenek özvegye'7 című verse is. Itt a fiatalkori hitek elmúlását, az eszmék felismert múlandóságát szintén az istenek halálának képével kapcsolja össze: „Amíg te aludtál / isteneid meghaltak.” Hasonlóan más verseihez szintén címként emeli ki a mű egészéből kibomló önszemléleti szimbólumot, mely rendkívül erős érzelmi töltetű, amilyen a Cigány a siralomházban, A vén kötéltáncos, Mint különös hírmondó vagy a Holt próféta a hegyen versek címeinek esetében is. Az önmagára utaló ,özvegy’ szóban a magára maradottság érzése, az elvesztés fájdalma, a kényszerűnek tűnő változás lehangolt tudomásul vétele kap különleges hangsúlyt. Sőt kései esszéjében, melyben már a közvetlen életveszély árnyékában töpreng az élet talán legsúlyosabb kérdéséről, vagyis arról, hogyan haljunk meg, milyen is A jó halál, újra a kétféle gondolatrendszert állítja egymással szembe, bizonyítékaként annak, hogy a megtagadott és túlhaladott „pogány” életfelfogás, mint lehetséges alternatíva, mindvégig kísértette őt. A két lehetséges magatartást két mottó segítségével vázolja föl. ,flirtelen halálnál nincs nagyobb szerencse - mondja az idősebb Plinius.” S ezzel homlokegyenest szemben áll „a könyörgés a mindszentek litániájából: Hirtelen és váratlan halál- 17 Mihály választása. Katolikus Szemle 1983.4. In: Uő: „Csillagután. "Istenkeresés az irodalomban. Bp., 1995.; Reisinger János: Hanem ki vált meg engemet? Babits és a kereszténység; Babits és a katolicizmus. In: Hírmondó 45-67.; Pór Péternek egy múzeumi kiadványban cím nélkül eltemetett, kitűnő tanulmánya foglalkozik Babits teleológikus szemléletének elemzésével a Zsoltár férfi- hangra c. vers kapcsán. In: Vita a Nyugatról 74-113. 17 Megjelent: Pesti Napló 1928. febr. 19. A verset nem vette fel egyik kötetébe sem. 126
