Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
„SOHASE VOLT MÉG ILYEN SZÉP GYEREKEM” Babits nyomában a Laodameia bölcsője körül
irodalmi forrást is megjelöli: „Homéros”. E részletnél bonyolult hatástörténeti esettel állunk szemben. Mint már Szerb Antal is felhívta a figyelmet rá, a kórusra Swinburne egyik legnépszerűbb verse a Garden of Proserpine hatott. Kétségtelenül közös a gondolat, melyet szerinte a Sírvers is variál: jobb nem élni, mint élni, az árnyvilág vízióján érzékeltetve mindezt. Swinburne: „Here, where the world is quiet; / Here, where all trouble seems / Dead winds’ and spent waves’ riot / In doubtful dreams of dreams, /1 watch the green field growing / For reaping folk and sowing / For harvest-time and mowing, / A sleepy world of streams.” („Itt, hol csöndes a világ / itt ahol úgy látszik, hogy minden baj / holt szellők és elfutott hullámok zaja / álmok kétes álmaiban / figyelem a zöld rétet, amint nő, / szántóvető népnek / aratásnak, vetésnek folyók álmos világa.” Ford.: Szerb Antal.87) Szerb a strófafelépítés hasonlóságára is felhívja a figyelmet: a, b, a, b, c, c, c, b. Babits 1909-es Swinbume-tanulmányában külön kitér erre a versre is: „A halál, a semmiség, borzalmát, sejtelmeit, rejtelmeit kevés költő érzékíté oly nemesen diszkrét, s mégis mély szavakkal, mint ő a Baudelaire emlékezetére írt gyönyörű elégiában (ave atque vale), vagy a Proszerpina kertjében. Ily költemények ütemében a Léthé ritmusa zeng.”88 Ám mindezeken kívül az is kétségtelen, hogy Homérosz Odüsszeiajának XI. éneke, melyben a hős leszáll az Alvilágba, közvetlen hatással volt e kardalra, hiszen az összefoglaló keletkezéstörténeti szövegében külön is utal rá Babits: „Homéros összes idevágó helye”. Az európai irodalom olvasókönyvében pedig így jellemzi a homéroszi hős túlvilági útját: „Odysseus bolyongásai során eljut a halottak birodalmába is, megelőzve evvel Vergiliust és Daniét, s fantasztikus kapukat nyitva a jövendő évezredek költői számára.”89 Amikor Odüsszeusz Kirké tanácsát követve az Ókeánosz szélére hajózik, már az örök homály birodalmába ér, mely szintén e kardal hangulatával rokon: „Ott van a kim- meriosz nép városa, lakhelye, ködbe / és felhőbe takartan; a nap rájuk soha nem néz, / és sohasem fénylik sugarával az égi magasból, / sem mikor útnak ered, föllépve a csillagos égre, / sem mikor aztán újra a föld fele fordul az égről; / vészteli éj feszül egyre e gyarló földilakókra.” (IIXI. 14-19.) Teiresziász így szólítja meg Odüsszeuszt: „jaj, te szegény, mért fordultál el a nap sugarától / s jöttél nézni a holtakat és a mezőt, hol öröm nincs.” (Od XI. 93-94.), majd anyja árnya faggatja útjának céljáról, hasonlóan jellemezve az alvilágot: „hogyan érkeztél e ködülte homályba / hisz még élsz.” (Od XI. 155-156.) Az ötödik kórus 2. antistrófája alá, „Sohse láttam ilyen asszonyt, csoda férjnek csoda nőjét, / aki nem sír patakokban, nem áléi asszonyi módra,” (548-549.) sorok alá hosszabb magyarázatot ír Babits, még a megfelelő versindítást is lejegyzi: „Horatius: Miserarum est... (Le is fordítottam)” A szöveg a Carmina III. 12. rész87 Szerb 1927. 152-153. 88 Swinburne, BMET I. 39. 89 BMEIO 79. 109
