Hegyessy Gábor: Borsod-Abaúj-Zemplén megye cincérfaunája (Budapest, 2013)

Köszönetnyilvánítás

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik adataikat rendelkezésünkre bocsátották. A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága támogatta múzeumi kutatásainkat, illetve ezek munkatársai (különösen Boldogh Sándor, Dudás György, Firmánszky Gábor, Frank Tamás, Huber Attila, Lontay László, Papp Viktor Gá­bor, Pelles Gábor, Petrovics Zoltán, Szegedi Zsolt, Virók Viktor, Zsólyomi Tamás) jelen­tősen segítették munkánkat. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság biztosította a gyűjteményi és feldolgozó munkákhoz a hátteret. Külön köszönet azoknak, akik a publikációs lehetőségeket számunkra lehetővé tették: Fehér József, Pusztai Tamás, Tóth Arnold, Veress László és Viga Gyula nevét kell kiemelnünk. Jelen kötet megvalósulá­sában a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai, E. Csorba Csilla és Cséve Anna érdemeit, valamint a Nemzeti Kulturális Alap anyagi támogatását nem nélkülözhettük. Köszönjük segítségüket. A megyei múzeum részéről a cincérgyűjtemény alapjait Gyulai Iván (és testvére Péter) valamint a korábban preparátorként dolgozó Kiss László vetette meg. Köszönjük Kovács Tibornak (Mátra Múzeum), Kutasi Csabának (Bakonyi Természettudományi Múzeum), Lovas Mártonnak (Déri Múzeum), Merkl Ottónak (Magyar Természettudományi Mú­zeum) és Vig Károlynak (Savaria Múzeum), hogy a gyűjteményükben őrzött példányok adatait itt szerepeltethettük. Hiánypótló eredményeket kaptunk Baraţi Sándor és Nagy Dezső felméréseiből Kazincbarcika környékéről. Nagyon sok helyről nem tudnánk in­formációkat közölni, ha Éble Ede (Miskolc), Gulyás Attila (Cserehát és Miskolc) illetve Kovács Tibor (Bükk és Heves-Borsodi-dombság) a vidékén nem kutat és ezek eredményeiről nem szerzünk tudomást. Kovács Tibor ezen túl más gyűjtemények adatainak évekig tartó feldolgozásában is együttműködött velünk. Köszönjük mindazon bogarászoknak az ada­tait, akik velünk közösen vagy önállóan kutattak, és információikat itt szerepeltethettük. Külön dicséret illeti Hegyessy Sándort, aki a legtöbb múzeumi terepi mintavételezés­kor aktívan segített, még 80 évesen is fűhálózott, cincéreket is fogott. Köszönjük Rácz Katalin és Bob Dent angol nyelvű fordítását és Dr. Merkl Ottónak, hogy angol nyelvű összefoglalónkat javította. 139

Next

/
Thumbnails
Contents