Varga Katalin - Veres Miklós (szerk.): „… nem látunk semmit…”. Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből (Budapest, 2017)

Bíró Lajos haditudósításai - Orosz Front 1914-1915

OROSZ FRONT 1914-1915 I 379

Szobaleányi munkákat természetesen nem végzett többé, ezzel szemben a szálló legszebb termeinek egyikét lakta, az orosz tisztek nagyon kedvelték, s az az ezredes vagy tábornok, aki első felfedezőinek egyike, valamint legbefolyásosabb patrónusa volt, továbbra is megajándékozta jóakaratával. Anna gyakran látogatta orosz barátait azok pozícióiban (így nevezték a tamówiak az orosz hadállásokat, melyek a várostól néhány kilométernyire húzódtak), s még gyakrabban látogatták azok a Hotel Soldinger-beli barátaikat. Ez volt az az időszak, amikor Tamówban egy üveg konyakért száz koronára lehetett szert tenni az oroszoktól, akiknek mindenféle alkohol tiltott volt; ha valaki szállót vezetett, ráadásul csinos fiatal nő volt, ezer lehetősége nyílt arra, hogy lekötelezze a győzőket, s bebiztosítsa iránta való jóakaratukat valamint bőkezűségüket.

Annából ismert és befolyásos személyiség vált, s egy napon elérte boldogsága csúcsát. Ez úgy köszöntött rá, hogy barátja, az ezredes vagy tábornok látni kívánta kint, a pozícióban, s e célból lovakat, mégpedig versenylovakat bocsátott rendelkezésre, egyet neki, egyet kísérője számára. Hogy kocsit miért nem küldött, senki sem tudja, de feltehető, hogy Anna volt az, aki egyszerű kocsi helyett versenylovakat akart. Föl kell ezt tennünk, mert eljött a nap, amikor Anna lóra kapott, s mint Lívia grófné A kastély titkában, keresztüllovagolt Tarnów utcáin. Mögötte lovászi minőségben Elias Bucsac egyik fia. Átlovagoltak a városon, s ha az emberek nem tudták volna, hogy Anna az, a cseh szobalány, azt hihették volna, hogy valóban Lívia grófnét látják, A kastély titkából. így hát teljes pompájában mutatkozott a tamówiak előtt, s akkoriban úgy élvezte a földi létet, mint egy édes és részegítő nedűt. Az égiek kegyesek voltak, s Anna számára ez volt a boldogság netovábbja.

De hamarosan jött a változás. A Dunajecen és a Bialán túl ágyúdörgés kezdődött, s az oroszok kelet felé indultak Tamówból. A nagy harckocsik elvonultak, hasonlóan az orosz parancsnoksághoz és azokhoz az oroszokhoz, akik az elhagyott boltokban és fogadókban telepedtek meg. Hogy Anna miért nem ment velük? Ezt nem lehetett kideríteni, de legnagyobb valószínűség szerint a szerelem játszott közre valamelyest. Az utolsó napokban, pontosabban az utolsó előtti nap éjjelén Anna megint kint volt a pozíción. Barátja, az ezredes vagy tábornok kívánta őt újra látni. Anna kiment hozzá, s mire visszatért, az oroszok kiürítették a várost. Az ezredes vagy tábornok azzal az útmutatással küldte haza, hogy csatlakozzék a kivonuló orosz kereskedőkhöz és fogadósokhoz, de mire megérkezett, már az egész társaság eltűnt, s magával vitte az ő négyezer mbelét is, melyet rájuk bízott. Anna megpróbált utánuk menni, de nem sikerült neki. Maradt.

Tamówba osztrák és magyar csapatok vonultak be, s Anna különösebb rettegés nélkül figyelte érkezésüket. Hát Istenem, eddig hölgy volt,