Varga Katalin - Veres Miklós (szerk.): „… nem látunk semmit…”. Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből (Budapest, 2017)

Bíró Lajos haditudósításai - Olasz Front 1916

526 I BÍRÓ LAJOS HADITUDÓSÍTÁSAI

Érthető természetesen, ha Fraccaroli az olasz vereséget azzal próbálja magyarázni, hogy a mi tüzérségük előkészítő munkája olyan rettenetes volt, hogy az olaszok előretolt árkai ennek a tüzelésnek nem állhatták ellen, bár az olasz katona mindenképpen megtette kötelességét. A hadtörténelem számára azonban már ma meg lehet állapítani - anélkül, hogy az ágyúk számának az összevetésébe belemennénk -, hogy az Etsch- völgyben május tizenötödikén, a nagy támadás első napján a mi tüzérségünk reggel hat óra tájban kezdett el dolgozni, fél tíz tájban a gyalogság támadásra indult és fél tizenegyre már el is foglalta az első olasz állásokat. Akit érdekel, összehasonlíthatja ezzel azt a pergőtüzet, amelyet az olaszok annak idején, a Doberdón zúdítottak a mi állásainkra, és amely egyszer két teljes napig tartott.

Joggal lehet azonban felvetni azt a kérdést: milyenek voltak a Doberdón a mi magyar bakáink fedezékei és milyenek voltak az Etsch-völgy körül az olasz fedezékek? A válasz erre a kérdésre így szól: most nekünk az egész Isonzó-fronton pompásan kiépített, és aránylag igazán nagy védelmet nyújtó fedezékeink vannak, de éppen a legkeservesebb időkben, éppen akkor, amikor az olaszok többsége egyenesen elnyomó volt és amikor tüzérségük ilyen pokoli módon dolgozott, akkor nekünk a Doberdón csak hevenyészett árkaink voltak.

„Az árkok - mondja Fraccaroli a nagy vereségről szóló cikkében - nem nyújtottak már védelmet, mert minden szétrobbant, levegőbe repült vagy betemetődött, csak a legénység tartotta még magát." - Fraccaroli téved. Én láttam az elhagyott olasz állásoknak egy részét. Nagy gonddal és teljes hozzáértéssel készült állások. Amit a háború alatt annyit emlegettek, de amit eddig még senki se látott, azt itt végre láttuk: ezek az állások betonból készültek. Sok időt, nagy munkát és értékes anyagot fordítottak rájuk. És ezek a fedezékek még ma is teljesen épek. Jó tíz percig mentem egy ilyen hibátlan boltozató beton lövészárokban, amíg végre olyan helyre jutottam, ahol egy nehéz gránát telitalálata összeros- kasztotta a boltozatot. Ezek a lövészárkok még elég védelmet nyújtottak; összehasonlíthatatlanul többet, mint a hevenyészett doberdói árkok a mi katonáinknak.

„A hegycsúcsok és sziklafalak alakulata megváltozott, annyira feldúlták és szétverték őket a lövedékek." Ez egyszerűen túlzás. Két-háromórás tűz nem változtatja meg hegycsúcsok alakulatát, ha még olyan heves is. „Egy hasonló kaliberű lövedék, amely a Folgaria-fennsíkról érkezett, egy csapásra romba döntötte Rovreit (Rovereto) egyharmad részét." Ez nemcsak túlzás, hanem azonkívül értelmetlenség. A mi nagy lövegeink Rovreitot egyebek között azért se lőtték, mert Rovreit mindig a mienk volt. És bár a lövedékek hatása rettenetes, Rovreit harmadrészét - ép-