Varga Katalin - Veres Miklós (szerk.): „… nem látunk semmit…”. Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből (Budapest, 2017)
Bíró Lajos haditudósításai - Szerb Front 1915
478 I BÍRÓ LAJOS HADITUDÓSÍTÁSAI látszott. Roda elutasítólag intett, és Farkas boldogan bólintott. Ez bizony hitvány egy gebe. Elmellőztek még egy-két lovat, végre Roda rámutatott egyre.- Ez.- Farkas boldog volt. Bizony, itt már látszik, ki ért a lóhoz. Erre érdemes lesz vadászni. Elkezdtek vadászni a lóra, és mit kerülgessük a dolgot, behajtották a lovat két sövény közé, ahol aztán meg lehetett fogni. Itt kiderült, hogy az aránylag jó állapotban levő lovat miért hagyták el a szerbek. A paripa hátán rettenetes nyeregtörés volt. Nem lehetett többé a hátára ülni. Ez azonban nem volt baj. Nekik nem nyerges ló kellett, hanem tartalék ló a kocsiba fogott két ló mellé. Nagyobb baj volt ebből a szempontból, hogy a paripa olyan volt, mint Jucika, sőt még olyanabb. Ha hozzányúltak, az égbe ugrott. Arról pedig, hogy kocsiba lehessen fogni, szó se lehetett. Összetörte volna, a rudat, a kocsit, önmagát. Az ilyen lovat, amely nyilván sohase volt még kocsiba fogva, előbb be kell törni az új mesterségbe.- Alkonyodott, és Roda elhatározta, hogy az idomítás munkáját, amelyet mindig nagy passzióval csinált, holnapra hagyja. A lovat most csak állítsák be az istállóba, holnap majd szerszámot szereznek neki, és szép szóval és erőszakkal, egy kicsit étellel egy kicsit csellel és ostorral rábírják arra, hogy csendesen húzza a kocsit, amint az rendes lóhoz illik. Ez volt este. Másnap reggel hét órakor Roda felkelt és ment az istállóhoz. Az istálló előtt ott találta a kocsit. A kocsiban az új lovat. A bakon Farkast. Farkas rendelkezett úgy, ahogyan kocsis a lovaival rendelkezni szokott, és az új ló pontosan engedelmeskedett neki. Szép csendesen húzott, úgy, amint rendes lóhoz illik. Mi történt? Farkas az éjszaka egy részét azzal töltötte, hogy a lónak szerszámot szerzett, a szerszámon fúrt, faragott, varrt és toldott, hogy a szerszám az új lónak alkalmas legyen, a lovat elnevezte Szellőnek, és hajnali háromtól reggel hétig azon fáradozott, hogy a lovat betörje a húzásba és reggel hétre ez valóban úgy is sikerült már neki, hogy a ló ment és húzott, mint a parancsolat.- Ezenkívül azután már csak egy dolog történt Farkassal. Mentek, mendegéltek az országúton, és egyszerre csak belekeveredtek egy nagy torlódásba. Megtörténik az a nagy hadiutakon, hogy a különböző trén- oszlopok olyan vigasztalanul egymásba keveredhetnek, olyan kétség- beejtően megakadnak, olyan reménytelenül összezilálódnak, hogy órák hosszat se ki, se be. Se előre nem lehet menni, se hátra. Tízszer hangzik el az a kommandó, hogy felülni, mert most végre lehet indulni, és negyedórás várakozások után újra le kell szállni a lóról, mert az összekuszált trénkígyó még mindig mozdulatlanul áll. Belekeveredtek tehát egy ilyen torlódásba, és nem tudtak se előre jutni, se hátra jutni. Mellettük állott egy német muníciós oszlop. És ekkor ez történt:
