Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1967 - Jegyzetsorok Diner-Dénes Rudolfról
1967 Brigitte: Istenem, olyan megerőltetőek ezek a hosszú, kimondhatatlan idegen nevek. Tehát miért nem foglalkozol többet vele? Végül is mindössze 73 éves ... Gottfried (megilletődve): Istenem, micsoda fiatal. Rendben van, a következő alkalommal elröpködöm hozzá. Brigitte: Délre hazaröpülsz? Gottfried: Münchenből? Brigitte. Mégis oda kívánkozol? Gottfried: De mi dolgom is ott, ha ő már halott? Brigitte: Semmi baj, kedvesem, röpködj csak oda, ha ez kedvedre van. De vigyázz az űrhajókra. Ez idő szerint még nem vagy halhatatlan, és mihez kezdenék nélküled! Gottfried kiröpül a világűrbe. Néhány szárnycsapás után megfordul és visszaszól: Mit gondolsz, ne vegyek magamnak mégis két új szárnyat? Jegyzetsorok Diner-Dénes Rudolfról Kiadatlan. - Golyóstollat írt fogalmazványa a PIM Déry-hagyatéká- nak 61., Színművek kézirattári egységében: Szembenézni pallium, az oratórium fogalmazványának 2. füzetében. Tárgyi és életrajzi vonatkozások: Diner-Dénes Rudolf (1889-1956) Nagybányáról indult festő, a húszas években Párizsban élt. (Nekrológja: L.K.: Diener-Dénes Rudolf. = Irodalmi Újság 1956. aug.ll. 32.sz. 8.) - Déry feltehetően még az emigrációjából ismerte. — Jegyzeteihez az indítékot az özvegy 1967. VII.5-én keltezett levele adta. Magát a levelet nem találtuk a hagyatékban, csak a borítékját: annak hátlapjára írta Déry visszaemlékező sorait, behelyezve azt a jelzett fogalmazófüzetbe. Meghatva idézem magam elé D[iner]-D[énes] R[udolf] barátomat. Emlékezetem, sajnos gyorsan kopik, s az egyre növekvő távolság is elmossa az emlék részletesebb rajzát: de annál feledhetetlenebb marad az egész, az édes jelenség sugárzása. Áradó jókedvére emlékezem leginkább, a természet legnagyobb adományára. S - adja isten, hogy szívből jött légyen! - mindig nevetésre, olykor kissé csúfondáros nevetésre kész, kerek, kedves kópé arcára, s fájlalom, elkésve! hogy - nyilván az én hibámból - oly kevés időt töltöttem társaságában. Rég láttam képeit, de azt hiszem, azokat is magam elé idézve, hfogy] kitűnő művész volt. S az a fajta ember, akire emlékezni nemcsak kötelesség, de megkönnyebbülés is. B[balaton]f[üred], 967. VIII.21. 80
