Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
Függelék - Felelet. Filmforgatókönyv (1972)
CŢelelet BITTNER. Az elébb adtam ki a munkakönyvét, fiam ... Mert az öreg Bittner nem engedi a tanoncait bántani. Úgy jegyezd meg magadnak, fiam, hogy az én szememet semmi sem kerüli el, ha nem szólok is bele mindjárt a dolgokba, mert az öreg Bittner kivárásra dolgozik ... Dagadt! PUFI a műhely túlsó végén összeüti sarkát. Jelen! BITTNER ordítva. Tán rádión akarsz velem érintkezni? Vagy én menjek oda hozzád? Le kell fogyasztani ezt a gyereket, mert ez már mozogni sem tud, úgy el van há- jasodva ... Mit zabálsz már megint? Te egész nap zabálsz? PUFI vigyorogva. Igenis, egész nap, Bittner úr. BITTNER elneveti magát. Jól van, fiam, az az igazi: nagyokat enni, nagyokat durrogni. Én a te korodban egyszer fogadásból megettem egy ültömben egy egész hízott libát. Vállanád? PUFI nevetve. Ha Bittner úr fizeti!? BITTNER. Jól van, fiam. Holnap reggeltől kezdve a hengerköszörűnél dolgozol, Köpe majd betanít. BÁLINT hirtelen előrelép. S ha majd betanítottam, akkor utána? BITTNER. Utána! Utána! ... Meglátjuk, ha megéljük. Páciusz úrhoz akarsz kerülni? 195. kép. A műhely udvara, reggel munkakezdés előtt. Bálint elsőnek érkezik. Kedvtelve nézegeti a hatalmas udvar lim-lomját, egy rozsdás kazán mellett téglarakás áll, mögötte egy ócska daru, arrébb néhány terméskőn egy köteg vékony vasrúd, az egyik sarokban egy gereblye áll egy másik téglarakásnak támasztva, jobbkéz felől pedig a falnál néhány autóroncs, négy fiatal fácska között ... Bálint mint aki hazatért meghitt lakásába, egy kis előhelyiségen át belép a műhelybe, jókedvűen nézegeti a gépeket, meggyújtja fölöttük a villanylámpákat. 196. kép. Műhely. Páciusz a pádon dolgozik. Kiveszi a munkadarabot, odaadja a mellette álló Bálintnak. PÁCIUSZ. No mérd meg, fiam! BÁLINT elképedve. Ezt is mikrométer nélkül tetszett csinálni? PÁCIUSZ csendesen. Nélkül. Mérd csak meg! Bálint megméri. PÁCIUSZ. Én addig mértem azzal a mikrométerrel, hogy most már az ujjammal is tudok mérni. Majd te is megtanulod. BÁLINT. Ezt soha. PÁCIUSZ megfenyegeti. Ezt ne halljam, ezt a szót, hogy: soha. Megértem én már egyet-mást az életemben, de ez a szó nem létezett nálam, hogy: soha. BÁLINT. Akkor az sem igaz, hogy sosem halunk meg! PÁCIUSZ. Nem igaz, hát! Én már ötvenéves elmúltam, fiam, s ha az eszemmel nem tudnám, de a tagjaimban azt érzem, hogy nem igaz. Nem is kívánnék én tovább élni, ha már nem tudnék dolgozni. Másra szoruljak, a más kenyerét egyem? Azt tanuld meg, hogy az ember sose legyen másnak a terhére, mert az ingyenélet, az annyit nem ér, mint ez a forgács itt. Ha az embernek elérkezik az ideje, akkor haljon meg. 505
