Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
Függelék - Felelet. Filmforgatókönyv (1972)
(Jelelet Bálint zsebrevágja a papírt s botorkálva elindul a kijárati ajtó felé. KÖPÉNÉ. Hova mész? BÁLINT. Vissza Pestre. KÖPÉNÉ. Nem alszol itt? BÁLINT. Nem érek rá. KÖPÉNÉ. Még a testvéreidtől sem búcsúzol el? BÁLINT minden tagjában reszket. Mondom, hogy reggel Pesten kell lennem. KÖPÉNÉ ránéz, csöndesen. Bálint ... BÁLINT. Tessék? KÖPÉNÉ. Nem kell megijedni, kisfiam. Nem lesz semmi baj! Bálint időközben az ajtóhoz ér, tapogatja. KÖPÉNÉ. Gyere ide még egy percre! BÁLINT. Nem érek rá! 151. kép. Felrántja az ajtót, s kiugrik a hóba. A szél majdnem visszalöki, egy marék havat fúj az arcába, s úgy nekifeszül, hogy alig tudja becsukni maga mögött az ajtót. A nyárfasorban a vastag fatörzsek valamennyi védelmet adnak, az egyiktől a másikig futva, Bálint aránylag gyorsan jut előre, de amikor a park kapuján kifordul a betonra, a vihar épp szembekapja s majd hogy fel nem dönti. Bálint mélyen előrehajol, sapkáját szemébe húzza, két öklét nadrágzsebébe mélyeszti, de hamarosan újra ki kell húznia őket, hogy karjaival egyensúlyozva megálljon a lábán. A sapka ellenzőjét a vihar egy szempillantás alatt telefújta hóval, majd leszorította orrára s a havat az arcába, szájába nyomkodta, de legalább a szeme védve volt. Mire a község alacsony házai közül kiért a nagy síkságra, a vihar kétszeres erővel tombol. Bálintnak minden lépésért külön meg kell küzdenie. A szél a hullámvölgyeket már telehordta hóval. Bálint helyenként térden felül besüpped, szeme, szája, orra is minduntalan hóval telik meg. Szinte percenként meg kell fordulnia, hogy kiköpje és prüszkölje a havat, s egy korty levegőt szedjen tüdejébe. Ha egy-egy szélroham fütyörészve nekizúdult a domb lejtőjének, az egész megmaradt hóréteg felporzott a levegőbe, a levegő töményen megtelt hóval. A szem ilyenkor rögtön lecsukódott, nehogy a hópelyhek éles hegyei kiszúrják. Lélegzethez csak úgy lehetett jutni, ha az ember hátat fordított a szél irányának, bár ez azzal a veszély- lyel járt, hogy fordulás közben a vihar felbuktatja: Bálintot kétszer is földhöz vágta, egy alkalommal meg begurította az útmenti árokba. Négykézláb kellett megvárnia, hogy a szélroham egy pillanatra elálljon, s a talpára tudjon állni. Bálint guggoltában, kezével egy árokmenti bokor törzsébe kapaszkodva, körülnéz a síkságon, de emberi életnek sehol semmiféle nyomát nem látni. Bálint elsírja magát, hosszan sirdogál. Jó időbe telik, amíg végül is minden erejét összeszedve újra talpra áll. 152. kép. Cinkota. Két ház között egy keskeny zsákutcában a falak valamennyire megvédik a hóvihar ellen. Bálint arca, keze már érzéketlen, a fülét sem érzi. Mire lé482
