Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)

1965 - Az ember veszélyeztetettségéről

1965 Venohr Déryről készített portréfilmjének nyitóképeibe, amelynek for­gatókönyve szintén kötetünk része.) A gépi-technikai civilizáció veszélyeit taglaló bekezdéseket - szinte szó szerint - viszontlátjuk a televíziót vádló Pódium című „ ügyészi beszé­dében” is. (Botladozás. 2. köt. 471—477.) Először is szeretném elnézésüket kérni, hogy vitájukban előre kialakított vélemény­nyel, s ennek megfelelően előre megírt jegyzettel veszek részt. Továbbá, hogy a vi­tára bocsátott kérdéseket lehetőleg kerülni fogom. Én lassú gondolkodású ember va­gyok - amivel nem azt kívánom értésre adni, hogy alapos is -, németségem túl fo­gyatékos ahhoz, hogy szabadon merészeljek beszélni. Ha önök ezt az illetlenséget el­nézni szíveskednek, szeretném megfontolásunkra figyelmükbe ajánlani még a követ­kezőket is. Amint tudják, magyar vagyok. Magyarország kis ország, nagyobb és még nagyobb országok veszik körül. A magyar irodalom kis irodalom, nagy irodalmak veszik kö­rül. Jómagam egy kicsiny jelenség vagyok a magyar irodalmon belül, amiről könnye­dén meggyőződhetnének, ha birtokában volnának a magyar nyelvnek, és olvashatnák azokat a kritikákat, amelyek a magyar irodalmi életet kísérik. Mindez okokból kérem önöket, ne tulajdonítsanak túl nagy jelentőséget gondolataimnak, a gondolat súlya nem egészen független az anyagi hatalomtól, amelyik mögötte áll. Egy anekdota, amit egy államférfi mesél el emlékirataiban, könnyedén túlharsogja egy kis művész életművét. Hát még, ha az államférfi egy nagyhatalom nyelvét beszéli, az író viszont, mondjuk, finnül vagy szlovákul ír. Egymás mellett beszélnek és írnak, de ugyan ki hallgat rájuk? Van-e olyan művész, akinek a szavára tömegsírok tárulnának húszmil­lió ember számára? Ebből könnyen belátható, hogy a művészet apró és csupán a mű­velői által felfújt ügy, és az ő született propaganda-tehetségüknek köszönhetően, il­letéktelenül tolakszik az előtérbe, vagyis az újságok utolsóelőtti oldalára. Ideje vol­na szerénységet tanúsítani, és az emberiség valódi érdekeit, vagyis a tömegsírok to­vábbi képzését és tökéletesítését szem előtt tartani. Szíveskedjenek továbbá tekintetbe venni, hogy én személyesen már olyan életkor­ba léptem, amely kevéssé alkalmas rá, hogy úgynevezett gyümölcsöző, vagyis hasz­nos munkát végezzen az ember. Az idős korból hiányzik az ifjúkornak az a szüksé­ges egyoldalúsága, hogy többé-kevésbé gondolkodás nélkül egy meghatározott vagy meghatározatlan célra törekedjék; akinek viszont nincs cél a szeme előtt, az megva­kul tulajdon légkörében. Avagy nevezhető-e célnak az, hogy valaki a saját stílusát tö­kéletesíteni igyekszik? Amíg az idős ember az íróasztala mellett ül, és azon a véle­ményen van, hogy eléggé ismeri a világot ahhoz, hogy saját magát megismerje, a vi­lág ismét egy darabon előre vagy hátra inog - aszerint, hogy melyik oldalról szem­léli az ember -, és az íróasztal hirtelen látszólag légüres térbe kerül, amely fölött az úgynevezett örök csillagok fény lenek. Vannak friss idős urak, akik együtt ingadoz­nak a világgal, és minden világeseménynél jelen vannak. Én nem tartozom közéjük. Amikor Kongót figyelem, eleget tudok Vietnamról, és fordítva; ami az istennek sem 35

Next

/
Thumbnails
Contents