Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1977 - A hatvanéves Fábri Zoltán köszöntése
1977 A Déry által jó szívvel méltatott megfilmesítés részleteiről l. Körmendi Judit Hűtlen hűség című interjúját 1974-ből. Filmkultúra (I960-) havonta megjelenő szaklap, 1996-tól csak Interneten, online formában olvasható! Fábri Zoltán barátom már hatvanéves volna? Nehezen hihető, ha az ember meg nem szűnő munkakedvére, hatalmas teherbírására gondol, s főképp fiatalos felfedezőkedvére, mely a világ egérlyuknyi zugából is nagy emberi témákat tud kibűvölni. Kettőnk közös munkájáról, az én Befejezetlen mondat-om filmreviteléről a következő mondanivalóm volna: Általában nem szívesen veszem, ha más művészeti ágak - film, rádió, tévé - veszik kézbe munkáimat. Mesterségem anyaga és formája a szó, ez izgatja képzeletemet, ez teremt bennem - jó vagy rossz - műveket. Ha szövegemet, a szavak általam tervezett rendjét egy másfajta művészet keze megbolygatja, máris gyanakodni kezdek: vajon az idegen anyagban egyenrangúan meg tud-e szólalni? Képre, hangra kell lefordítani az én képzeteimet, márpedig tudjuk, hogy minden fordítás ferdítés. Fábri Zoltán rendezői múltját ismertem és becsültem, mégis igyekeztem lebeszélni tervéről. Nem lehet egy ezer oldalas vastag regényt vászonra vinni, mondtam. Kihagysz, törölsz, a hézagokat kitöltendő, új összekötő szövegeket kívánsz, szereplőimnek egy részét legyilkolod, mert a film nézője nem bír el ekkora forgatagot, s a vetítővásznon nem lehet visszalapozni. Egyszóval átírod a regényemet, derűsen. Mindezt Fábri Zoltán nem tagadta. De a gyilkosokban rejlő derűs optimizmusával arról igyekezett meggyőzni, hogy az ő képregénye jobb lesz, mint az eredeti vagy ha netán nem is jobb, de olvashatóbb. Könyvem, mondta, jó, ha néhány ezer ember kezébe kerül, s az sem fogja mind végigolvasni s megemészteni, de az ő munkája nyomán majd milliók - milliók? - ismerkednek meg vele. S az értelmesebbje, tette hozzá, épp a képnézés után fogja csak, feltüzelten, mellre szívni az eredeti, bár tiszteletre méltó, de bonyolult képzeteimet. Közös munkánk alatt csöndes volt, de határozott. Tudta, hogy mit akar - velem elleniében -, s akaratát nagy meggyőző erővel s elbűvölő kedvességgel keresztül is vitte. Engem, gyönge jellem, hamarosan le is vett a lábamról. S ráadásul fáradhatatlan kitartással országszerte olyan színészeket toborzott munkájához - még a magyar határokon túlról is -, akik helyt tudtak állni az író légnemű képzeteiért is. Nem bántam meg. S ma már úgy vagyok, hogy amikor felidézem regényemet, nem mindig tudom, hogy mi az, amit én írtam meg, s mi az, amit Fábri Zoltán kedves barátom gyúrt ki szövegemből. 341
