Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1977 - Walter Kratzer: Interjú Déry Tiborral
1977 egészen helyes irányomban, én nem szeretném, ha másként bánnának velem, mint ahogyan a munkámmal kiérdemiem. A német újságok mint a magyar irodalom nagy öregéről beszélnek rólam, énrólam és még egy-két másik, szinte ugyanilyen idős barátomról. Ez nem különösebben tetszik nekem. Amint mondtam, én azt szeretném, ha munkám alapján ítélnének meg csupán. Bocsásson meg, mi is volt a kérdés?- Igen, a kérdésem az olyan ember álláspontjára vonatkozott, aki kivételes helyzetet élvez.- Igen, ezt már megválaszoltam.- Ha szabad most valami személyeset kérdeznem: említette, hogy az utóbbi években egy-két alkalommal megesett, hogy állami beavatkozást észlelt az ön művészi szabadságába. Milyen szövegeket érintettek ezek? (Feleség közbeszólása: Nem eltiltották, hanem részeket nem adtak ki a Rákosiról szólóban.)- Két ilyen eset volt. Az egyikben egy novelláról volt szó, amelyet én önként visz- szatartottam, mert mint állampolgár azon a nézeten voltam, hogy ebben a jelen pillanatban nem lett volna helyénvaló. A másik eset, amelyikre emlékszem, egy megrendelésre készített munka volt, egy oratórium Budapest városának megrendelésére, létrejöttének századik évfordulójára írtam, s ahol néhány sort kihúztak, éspedig azokat, amelyekben - miként könnyen meg lehet érteni — rosszallóan írtam Rákosiról. A húzás indoklása az volt, hagyjuk Rákosit sírjában nyugodni, miután itt nem túl sok híve van, nem volna politikus dolog az ország számára rossz emlékezetével egykori barátait provokálni. Megszokott dolog egyébként, hogy munkámat nem publikálhatom tüstént a megírása után. Talán ismeri A befejezetlen mondat című könyvemet, németül is megjelent, több kiadásban, mind az NDK-ban, mind az NSZK-ban. Ezzel a könyvvel mintegy tíz évet kellett várnom.- Mikor volt ez a második eset, hogy behatároljuk időben, ez az eset Rákosival?- Négy-öt évvel ezelőtt.- Ön mondott egy fél mondatot, amire rákérdezek: azt mondotta, hogy ezt a húzást, a Rákosiról szóló sorok kihúzását azzal indokolták, hogy jelenleg nem volna politikus dolog, ha híveit provokálnák. Ez a megjegyzése engem nem valami politikus módon figyelmessé tett arra, hogy vajon azt akarta mondani, hogy tehát amit ön írt, az politikai nyilatkozat volt? Vagy amit most ír, az politikai irodalom?- Az ember nem bújhat ki a bőréből, akármennyire is azon igyekszem, hogy az emberek magánéletét, magánszenvedélyeit írjam le, egy adag politika mindig belecsúszik. Azt gondolom általában, hogy a világirodalomban csak kevés, nagyon kevés olyan író van, és nagyon kevés olyan művész van, akinek a műveibe ne épülne be valamilyen politikai motívum. Még hogyha a képzőművészetet vesszük is, azok is többnyire kinyilvánították ezt, nem szükséges most a reneszánszt említenem, ami nagyon ismert, maguk a francia impresszionisták is, ha csendéletet és tájképet készítettek, annak is volt politikai háttere, ami valahol negatív módon megnyilvánult. Mert nem az államfőt, a miniszterelnököt, a szabadsághősöket festették, hanem visszavonultak a természetbe, a szűk környezetükbe. 323
