Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1976 - Albert Zsuzsa: Déry Tibor - találkozásairól. Rádióbeszélgetés Déry Tiborral.
1976- Az akkori Vilmos császár úton. Tehát mondom, ott találkoztam vele először, és nem tetszett a keze, de ez aztán mégsem akadályozott meg abban, hogy igen szoros barátságba kerüljek vele a későbbiek folyamán. Sorrendet itt most nem tudnék mondani, csak arra emlékszem, hogy órák hosszat ültünk az íróknak az akkori kávéházában, az Andrássy út sarkán a Japán kávéházban, ahol majdnem minden valamirevaló író megfordult, Nagy Lajos is ott töltötte idejének nagy részét. Emlékszem, József Attilával is sokat voltunk ott együtt, és amikor a kávéház reggel felé, nem tudom már, háromkor, négykor bezárt, akkor ő hazakísért engem, aki a Lipótvárosnak egy kis mellékutcájában, az Árpád utcában laktam, és amikor a kapuig értünk, még oly sok elintézetlen kérdés maradt közöttünk a világ sorsát illetően, hogy megfordultam és visszakísértem őt a Japánig. Majd újra haza és vissza. Érzelmileg is, eszmeileg is szoros kapcsolatba kerültünk; vitaktoztunk, de nagyjából egyetértettem [vele].- Éppen azt akartam kérdezni: azt mondják, hogy József Attila elviselhetetlenül vitatkozott mindig, mindenkivel, mindenről. Ezek szerint ezt jól tudta elviselni.- Attila valóban nagyon bőbeszédű volt, amikor vitatkozott, és a világért se hagyta abba saját fejtegetését. Ezeket én akkoriban gyakran gyerekesnek, dogmatikusnak véltem, később nagyon sokról kiderült, hogy értékes magvuk van, de vitatkozó partnernek nem volt kellemes, mert mint mondom, többet szólt, mint amennyit mondott.- Vitatkozó partnere volt Lukács György is, aki hol mint könyveinek bírálója, hol mint barátja tűnik fel, és ez a két szerep nem mindig esett egybe.- Azt hiszem, jól gondolja. Lukáccsal, amíg élt, ismeretségünktől kezdve, ami a Szovjetunióból való hazatéréssel kezdődött, csak vitatkoztunk. Nem emlékszem egyetlenegy olyan kérdésre sem - ez most természetsen írói túlzás -, amiben egyetértettünk volna. Ennek ellenére vagy épp ezért, nagyon megszerettem. Legdrágább emlékeim közül való a hozzá fűződő barátság, és azt hiszem, hogy amennyire érzelmileg - nem azt akarom mondani, hogy képes volt - amennyi érzelmi potencia volt benne, abból merített az én számomra is. Egyszóval, nem értettünk egyet, és nagyon szerettük egymást. Halála ma is érezhető, pótolhatatlan veszteség számomra.- Amikor A befejezetlen mondat vagy a Felelet témájáról vitatkoztak annak idején, akkor olyasmiről is szó esett, hogy bennük a polgárság és a munkásosztály találkozásáról is szó van. Déry Tibor hogyan találkozott a munkásosztállyal? Ez nagyon sablonos kérdésnek látszik, de azt hiszem, hogy óhatatlanul fel kell tenni, mert tényleg történt ilyen találkozás, és azt hiszem, valóságos nosztalgiából született, még régen, annak idején, amikor lázadó ifjú volt.- Azt hiszem, hogy helyes nyomon jár. Ez a találkozásom a munkásosztállyal, ez részemről szándékos momentum volt. Én ugyan amikor az egyszer már említett Nasici Tannin Gőzfűrész Társaságban hivatalnokként dolgoztam, a parkett osztályán, amelyet egy időben én vezettem, találkoztam kétkezi munkásokkal, elsősorban a parkettcsizoló, parkettrakó, parkettázó munkásoknak az előmunkásával, de magukkal a dolgozókkal is. De ez egymagában, azt hiszem, nem lett volna elég, hogy fölkeltse bennem az írói érdeklődésnek azt a hőfokát, amely írásra késztet. Ez, mint mondtam, elhatározás kérdése volt. Kommunista voltam, és meggyőződésem szerint 304
