Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1976 - Claude Furet: Szükségünk van az önök racionalizmusára. Találkozás Déry Tiborral
1976 fordításkötetével is kapcsolatos (Chere beau-pére. Ford. Kassai György és Jean Rousselot), s nem kizárt, hogy a kötetet megjelentető Albin Michel kiadó kezdeményezésére készült. (Legalábbis erre utal, hogy a cikk francia lábjegyzeteiben csak az Albin Michel által kiadott korábbi kötetek szerepelnek: L’Excommunicateur, 1967 - La princesse Portugal, 1969.) Az interjú az átlagolvasó figyelmét szeretné Déryre irányítani, s életéből csak a harsány és látványos momentumokat emeli ki. Az érintettnek nem sok öröme telhetett benne, hiszen a beszélgetés felvezetője tele van durva tévedéssel, s Déry kijelentéseit felületes és pongyola megfogalmazásban adja vissza. „Műfaja” a német sajtóban megjelent 1963-as „interjúkhoz" hasonlít, amelyekben a kérdező terjedelmes felvezetéseiből a kérdezett válaszait kurzívval kellett kiemelnünk. A legnagyobb élő magyar író? Mindegy. Műve vitathatatlanul tükrözi az ország történetét, ahogyan az alakult, miközben lefestette. Déry Tibor, az 1919-es magyar Kommün balszerencsés résztvevője hosszú évekig bolyongott Ausztriában, Németországban, Franciaországban és Olaszországban. 1928-ban, Magyarországra visszatérte után, elkezdte első nagyregényét, A befejezetlen mondatot, amely csak 1946-ban jelent meg. 1938-ban egy kis időre letartóztatták, az egész háború alatt illegalitásban maradt. A sztálinistákkal szembeni ellenzékisége következtében 1952-ben kizárták a pártból, ami nem zavarja abban, hogy az élére álljon 1953 után a magyar értelmiség liberális mozgalmának. Az 1956-os felkelésben játszott szerepe miatt súlyosan elítélték, de 1960-ban amnesztiával kiszabadult a börtönből. Ma nyolcvanegy éves, csak kivételesen fogad külföldi látogatókat. - Már nem tudok időt szakítani rá. Találkozása a francia kultúrával egy kissé erőszakolt volt. - Érettségi után Svájcba küldtek egy tanintézetbe, ahol tilos volt magyarul beszélni. A szobaszomszédom egy olasz volt. így hát kénytelen voltam megtanulni franciául, hogy beszélni tudjak vele. Származásából kifolyólag természetesebb módon fordult a német kultúra felé. - Nagyon jól emlékszem anyámra, aki kilencvenhat éves korában halt meg. Álmodozva írogatott szakácskönyvébe Goethe-idézeteket... Gyermekkoromtól kezdve különböző, ellentmondásos hatások alatt álltam: Goethe és Schiller, de úgyszintén a nagy orosz regényíróké alatt. A francia klasszikusokat csak később fedeztem föl. És franciaországi tartózkodása a húszas években?- Három évig maradtam Párizsban. Szegény magyar emigráns voltam. Minthogy inkább zárkózott természet vagyok, kevés kapcsolatom volt az akkori írókkal. Találkoztam néhányszor Bretonnal, Aragonnal, Soupault-lal, Tzarával és Ivan Goll- lal. De semmi meghatározó. Egy kissé szürrealistának éreztem magam már a szürrealizmus előtt. Anélkül, hogy hatásról beszélhetnénk, meg kell mondanom, hogy nagyon szerettem Éluard-t, akit a legközelebb állónak éreztem magamhoz284
