Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1975 - Kihagyott részek a Kyvagiokén című kisregényről
1975 1956-ot írtunk, bár vannak, akik az 5976. esztendőnek nevezik. Polikárp, az önző, véleménye szerint azonban a világ teremtése önmaga teremtése óta csak 62 év telt el; nem kor az, ha az ember egy fiatal nyírfácskának kép tervezi képzeli magát tavaszi esők után, ki vagy egy költőnek, ki csak eztán fogja megírni legjobb műveit. Ám az 1956-os esztendő újra elszólította Polikárpot íróasztala mellől. Az ország veszettül forogni kezdett körülötte, s a költő népének bár nem gyökere, de virága - vele forgott, bár* jóllehet fenntartásokkal. Helyeselte a forgást, helytelenítette a visszaforgatást. S boldogságában, illetve boldogtalanságában - miután nemrég elvált Kreszcencia nevű szép feleségétől - meglepetésére azon vette magát észre, hogy újra megházasodik. Oltárhoz, illetve anyakönyvvezetőhöz ballag, immár harmadik, de ezúttal véglegesnek tekinthető feleségével, a minden elődjénél szebb Polikárpiával. Akivel ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak. * Négy mézes hónap után azonban Polikárp rosszat álmodott. Egy kilenc évre tervezett folytatásos álomba merült, mely oly eleven volt, hogy a költő hamarosan tizenhat kilót vesztett testsúlyából. Azt álmodta - elgondolni is rettenetes -, hogy bebörtönözték. A szabadság bajnokát! A lánglelkűt! Az égő tollút! Világ fáklyáját, mely a lélekbe világít, felülről és alulról! Már álmának nyitánya sem nyerte el tetszését. Mint egy vadnyugati beszélyben - a műfajt éber állapotban sem gutírozta -, tizenegy, géppisztolyokkal fölszerelt derék szál férfi nyomult be magánlakásába, személyének biztosítása végett. Tizenegy fegyveres egy sovány költő ellen, kinek egyetlen fegyvere a szó! Tizenegyen egy ellen, álmában is méltánytalannak vélte. A folytatást is. Kocsiba ültették - álmában - s az egyik fegyveres, géppisztolya csövét oldalába nyomva, néhány zord szó kíséretében - melyeket a költő ízlése elutasított - a Gyorskocsi utcai börtönbe tessékelték. A börtön pedig ... Polikárp álmában sem képzelte volna, hogy képzelete milyen álmokra képes. A képzelt börtön minden képzeletet felülmúlt. Nem sejtett képzetek robbanását figyelhette meg a költő, oly meglepő potpourrikban, amilyeneket csak álmában képez az ember. Képzelgései csakhamar el is fárasztották, egy idő múlva már szívesen le is mondott volna folytatásos folytatásukról. Álmában a képzelt börtön óriási előcsarnokában újabb fegyveresek, kiket a nép nyelvi képzelete - mint Polikárp később megtudta - smasszereknek keresztelt el, egy ablaktalan, sötét ketrecbe zárták, egy idő múlva kiengedték, levetkőztették, ismét felöltöztették, majd elkérték tőle tárcáját, töltőtollát, nikkel karóráját, zsebkését és lakásának kulcsát.- A kulcsot miért? - kérdezé Polikárp álmában. Az nem érték.- Hogy le ne nyelje - mondá az egyik udvarias foglár.- Miért nyelném le? - kérdezé a költő ámuldozva.- Öngyilkossági szándékból - mondá a porkoláb. * Eddig tart a kéziratok leírása, a szöveg innen már Kovács Sándor Iván gépiratát követi. 266
