Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)

1974 - Réz Pál: Déry Tibor. Tv-interjú

1974 tam az egész idő alatt. Végigtekintve egész írói pályámon, én nem változtam, csak az idő változott meg körülöttem, és az idő más kérdéseket tett fel nekem és másképp, mint ahogy az egyik korszakban, mint ahogy a másik korszakban és esetleg a harma­dik korszakban. Tehát levedlettem a bőrömet, mint a kígyó, de ez természetes folya­mat volt. Erre a megnyugtató megállapításra jutottam, hogy ez igaz-e, ezt majd el­dönti, nem tudom, kicsoda.- Prága, Bécs és Berlin után hol jártál még?- Aztán következett Feldafing, a Starnbergi-tó, utána három évig Párizs, utána Pá­rizsból, amelyet menekülésszerűen hagytam el ...- Miért?- Rossz üzleti spekulációk következtében, igen, mert azok is voltak az életemben, sok minden volt, amiről még eddig nem beszéltünk. Bélyegkereskedőnek tanultam ki, rosszul tanultam ki, rosszul spekuláltam, adós maradtam, nem tudtam kifizetni az adósságomat, Olaszországba emigráltam. Később aztán a családom, illetőleg a nagy­bátyám kifizette az adósságaimat, amiért ma, halála után is hálás vagyok neki. Olasz­országból, Perugiából térhettem vissza a magyar életbe, még nem a közéletbe, attól még messze voltam.- Voltál Dubrovnikban is hosszabb ideig, az később volt?- Az már később volt, igen.- Spanyolországban is éltél.- Ott kezdtem el A befejezetlen mondatot, nem, nem ott kezdtem. Bécsben kezd­tem el 1934-ben, a bécsi Schutzbund szocialista felkelés alkalmából, egy kávéház­ban, arra is emlékszem, hogy karácsony éjszakáján, Bécsben az egyetlen nyitva ma­radt kávéházában, a Schotten Ringnék a sarkán. Folytattam aztán egészen addig, amíg a bécsi rendőrség kellemetlenkedni nem kezdett, mert hiszen a fölkelés alatt nem szorítkoztam csak a regényírásra, hanem valamennyire részt is vettem a felke­lésben, annyiban, hogy szökött schutzbundistákat rejtegettem a lakásomon, hogy se­gítettem, átsegítettem őket Csehszlovákiába, ahol akkor menedéket kaptak.- Amikor A befejezetlen mondatot elkezdted írni, nem nagyon reménykedhettél benne, hogy az egyhamar meg fog jelenni Magyarországon, mi adott erőt, vagy hogy mertél egy ilyen óriási munkához hozzákezdeni annak a tudatában, hogy az se biz­tos, megéred-e a megjelenését?- Ez egyike azoknak a gesztusaimnak vagy cselekedeteimnek, amelyekhez még ma is csak gratulálni tudok, hogy volt bennem annyi konokság és annyi ostoba opti­mizmus, amelyről kiderült, hogy nem is olyan ostoba. A történelem tanított meg rá, hogy nem ostoba, hogy nekiültem, és abban a biztos tudatban, hogy életemben ez nem fog megjelenni, elkezdtem, és be is fejeztem.- Ez elsősorban nagyszabású társadalmi regény, amely a nagypolgárságnak és a munkásságnak az összeütközését tárgyalja, de szerelmi regény is, méghozzá egy re­ménytelen szerelemé. Ennek kapcsán hadd kérdezzem meg, hogy a nők és általában a szerelem milyen szerepet játszott az életedben és a munkáidban?- Én azt hiszem, minden szerelem reménytelen végeredményben, mert a beteljesülés 253

Next

/
Thumbnails
Contents