Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1965 - Vince, Janka
1965 Vince, Janka Először: Nők Lapja 1965. jan.23. 4.sz. 20. — 1 f. terjedelmű gépiratmá- solata a P1M Déry-hagyatékának 55., Novellák, regények kézirattári egységében: Novellák 2 pallium. Szövegünk a gépiraton végzett javításokat: a húzásokat és afettel szedett betoldást is feltünteti. Tárgyi és életrajzi vonatkozások: Rédner Mária fotói, amelyek a szöveget kísérték, arra utalnak, hogy e kis hangulatkép szerkesztői megrendelésre készült. (Erre s egyben a lappal való kapcsolatfelvételre utal a gépirat jobb felső sarkában feltüntetett név és lakcím is.) A hetente megjelenő Nők Lapja (1949-) az ország egyik legnépszerűbb és nagy példányszámú magazinja. A benne való megjelenés egyben apró lépésként is értékelhető a szélesebb hazai nyilvánosság felé. Déry témája viszont egyértelműen érzékelteti a politikai kérdésektől való elfordulást, s egyben Konrad Lorenz eszméinek vonzását, amely- lyel néhány hónappal korábban már szembesülhettünk Wilhelm Unger interjújában (1964). Mi teszi a gyermekkor ellenállhatatlan varázsát? Egyik oka nyilván a gyermek véd- telensége, melynek. Egyetlen fegyvere a felnőttek iránti bizalom, s a bizalom mindig megnyeri szívünket, lehetetlen nehéz visszaélni vele. A másik ártatlansága. Ártatlansága, azaz őszintesége. Mert ne áltassuk magunkat azzal, hogy a gyermeki lélek, akár a csecsemőé is, fehér, mint a liliom, vagy a szűz hó; abban éppoly fenyegető indulatok fortyognak, mint a felnőttben, s tetszésünket épp azzal nyeri meg, hogy mit sem sejtő, mosolyogni való őszinteséggel - melytől mi haj, ma mennyire elszoktunk! - kiteríti előttünk apró lelkének minden gonoszságát. Még nem tud színlelni, vagy ha mégis, oly édes bambán, hogy rögtön átlátunk rajta, s felnőtt keblünk attól dagadozik, hogy mennyivel ravaszabbak és hatalmasabbak vagyunk nála. Mert ez is az emberi szeretet egyik, s nem is lebecsülendő fajtája, hogy kedveljük, szívünkbe zárjuk - tehát testünk legféltettebb kamrájába - a magunknál kisebbet, gyöngébbet, esendőbbet ... no persze, nem minden kegyúri büszkeség és pártfogói önelégültség nélkül. Talán ilyenfajta vonzalom fűz engem az állatokhoz is. Gyöngébbek és őszintébbek nálam, épp elég ok, hogy megbecsüljem őket. Hatalmaskodhatnék is rajtuk, ha isten elvette volna az eszemet. A képeken látható két drótszőrű foxi kölyök egykori Niki kutyámnak ükunokája; restelkedve vallom meg, hogy amikor a napokban meg kellett tőlük válnom - mert három foxival egy födél alatt élni istenkísértés lenne -, egész éjjel nem hunytam le a szememet. Nem ez volt egyetlen álmatlan éjszakám miattuk; császármetszéssel jöttek a világra, s feleségemmel felváltva egy hétig virrasz19
