Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)

1971 - A sorrentói magyar filmhét megnyitója

1971 Két megemlíteni való emlékem van a filmről. Az egyik az, hogy semmilyen hivatal nem szólt bele a munkánkba, s az író szövege, a forgatókönyv szövege vál­toztatás nélkül került a színészek nyelvére. Jó könyv volt-e, vagy szerencsém volt, nem tudom. A másik emlékem, hogy a filmet Cannes-ba jelölték, de nem küldték ki. Az ügy Rákosi Mátyás elé került, aki egy háromórás beszélgetésen - amelyen én csak egyszer jutottam szóhoz, két mondat erejéig - elmagyarázta, hogy a filmet azért nem lehet Nyugatra küldeni, mert ott a hegyekben vajúdó asszonyt helikopterrel szállítot­ták volna kórházba, így probléma nem lévén, történet sem kerekedett volna belőle. Vagy valljuk be, hogy Magyarországnak nincs helikoptere? - kérdezte. Egyébként az volt egyetlen beszélgetésem Rákosival. Második filmem forgatókönyve hét éve készült el, de csak most játsszák a mozik­ban Szerelem címmel. A hosszú várakozás némileg elkedvetlenített; ma már épp ezért kevesebb lelkesedéssel követem a magyar film eseményeit. Igaz, hogy a film - meggyőződésem szerint - úgy sikerült, hogy jobbat nem kívánhattam volna. A rendező, Makk Károly - most már főrendezőként - és a színészek a legtöbbet adták, amit író kaphat: tökéletesen megvalósították látomását. Darvas Lili, aki novellám élő modelljét, anyámat soha nem látta, olyan érzékien és csodálatra méltó leleménnyel tudta megeleveníteni figuráját, hogy ma már szinte összetévesztem alakítását tizennégy évvel ezelőtt meghalt anyám alakjával. Életem legnagyobb színészi alakításai közt tartom számon! Dúséval, Emma Gramaticával egyenrangú­nak. A legnagyobb tisztelet jár Törőcsik Marinak is, aki szintén a novella modelljének, feleségemnek személyes ismerete nélkül, utánozhatatlan tökéllyel játszotta el szerepét. Darvas Iván is kiváló figurát teremtett a csak vázlatszerűen megrajzolt férfialakból. Végül: a rendezőről az a véleményem, hogy a maga mesterségében egyenrangút alkotott az íróval - ha ugyan ezt dicséretnek veszi ... Összegezve: négy színdarab és két film - több mint fél évszázad alatt - nem sok tapasztalatra s tanulságra ad alkalmat. A sorrentói magyar filmhét megnyitója Először: Presentatzione. (A fordító feltüntetése nélkül.) In Incontri internaţionali del cinema, lncontro con il cinema ungherese. Sorrento 26 settembre - 2 ottobre. Napoli, 1971. 6. - Golyóstollal írt magyar nyelvű fogalmazványa - Sorrentóhoz előszó címmel - a P1M Déry- hagyatékának 79., egyes irodalmi kéziratok kézirattári egységében: Hordalékok pallium, Sztár voltam címkéjű fizet. -2f. terjedelmű gépi­190

Next

/
Thumbnails
Contents