Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1970 - Antonia Dalé: Interjú Déry Tiborral
1970 Valami újra készül most?- Én mindig írok, ez a mesterségem. Még a színházhoz is visszatértem, amint láthatta tegnap este, még hogyha a színház nem is volt sosem az én kedvenc műfajom. Készülő műveimről nem szeretek beszélni ... babonából.- Van-e akadálya mostanában annak, hogy akármit írjon és publikáljon hazájában?- Persze. Nem lehet írni a rendszer ellen, ennyi az egész. De minthogy én szocialista vagyok, minthogy szocialista a világfelfogásom, egyáltalán nem kívánok a rendszer ellen írni. A kritika, a szatíra, amelyik javít, egészen más dolog. E szavakkal, úgy rémlik, kihágást követett el a szabállyal szemben. Kezdetben ugyanis azt mondta, hogy nem akar politizálni. Kérdezem tőle, vajon egyetért-e azokkal a kritikusokkal, akik szerint az ő poeticája határozottan messze esik a kísérletezés minden formájától, az európai realizmus hagyományában gyökerezik. Azzal válaszol, amit Az óriás [II Gigante című elbeszéléskötet, 1963 - B.F.] bevezetőjében írt: „Toliam igyekszik leírni a világot, minden örömével és fájdalmával.” Amikor azt kérdezem, milyen írói igényei vannak a közönséggel szemben, mosolyog, és azt tudakolja, hogy vajon az „elkötelezett” íróról akarok-e beszélni? Hévvel bizonygatja, hogy azzal a bizalommal akar olvasói felé fordulni, amelyet a világról, az emberségről vallott felfogása és az emberek életéről való gondolkodása sugalmaz neki. Akkor azt kérdezem tőle, véleménye szerint hozzájárulhat-e az író a barátság és a béke légkörének terjesztéséhez az emberek közt. Erőteljes bólintásokkal többször is megismétli: - Igen, kétségkívül. Ezen a ponton Déry közli velem, hogy munkája elszólítja. Üdvözli Olaszországot, és mindazokat a diákokat, akik Magyarország iránt érdeklődnek. (Gondolom, elhitte, hogy nem dajkamesét adtam elő neki.) Elégedetten távozom. Elröppent ez a két óra, amit Déry Tiborral töltöttem. Amíg a villamosra várok, amely a városközpontba visz majd, visszagondolok Déry szavaira a Számadásból: „Mindnyájan felelősek vagyunk ebben az országban azért, ami történt, s azért is, ami azelőtt történt, és ezután fog történni ... Nem lehet jóvátenni semmit... Halottakat nem lehet feltámasztani, a sebek csak mimikriből gyógyulnak meg. Tisztességesen kell élni, nem jóvátenni.” [Theokritosz Újpesten. 2. köt. 262-263. - B.F.] Ezek a szavak tiltakozásról, lázadásról árulkodnak, de ugyanakkor a hazához való kötődésről is, a közeli újjászületésbe vetett bizalomról, amelyhez ki- nek-kinek a maga becsületes életével kell hozzájárulnia. Annyi méltóság van ezekben a mondatokban, hogy tiszteletet váltanak ki bárkiből, kiváltképp, ha ez a felhívás olyasvalakitől származik, aki maga, személyesen megfizetvén érte, már bizonyságát adta, hogy igaz hit vezérli. 173
