Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1970 - Polner Zoltán: A Cs.m.H. vendégkönyve
1970 földön él. Berlinben, mégpedig Hitler hatalomrajutásáig. Ekkor zárul le első írói korszaka, amelynek emlékezetes nagy regénye a Szemtől szembe. A felszabadulás után érik igazi íróvá. Két műve, a Felelet és A befejezetlen mondat azonban már különböző megítélésű kritikák pergőtűzébe kerül. Aminthogy művei, úgy ő maga is csupa ellentmondás. Persze ő ezt az ellentmondást nyugtalan lázadásnak, az újra és újra felmerülő problémák megoldásával járó izgalomnak tulajdonítja. Regényével, a G.A. úr X.-ben, A kiközösítő, a Theokritosz Újpesten, az ítélet nincs mind ennek szemléletes bizonyítéka. Déry Tibor szemei, kutató szemek. Amikor a Déry-család szegedi kapcsolataira terelődik a szó, félbehagyta a mással megkezdett mondatot és így válaszol:- Sajnos nagyon rossz a memóriám. Semmiféle emlékem sincs családom egykori szegedi ténykedéséről. Annyit tudok, hogy az 1830-as években költözik ide a család, sőt vannak feljegyzések, amely szerint nagyapám, nyegyvennyolcas honvédtiszteket segített át a határon. Igaz, ezért jelentős pénzbírsággal sújtották. Én Pesten születtem, amíg apám élt nem is jártam Szegeden, csak a felsabadulás után jöttem el, ma már csak egy másod unokanővérem él itt a városban. A beszélgetés a Tisza Szállóban folytatódik. Azt, hogy „másnap” nem írhatom, hiszen jól belenyúlt az éjszakába. Déry az altatókra panaszkodik. Dohog. Ingerült.- Legyen szíves, hívja vissza a pincért. Öntse tele a csészémet! - mondja a feleségének. A pincér visszajön. Bűvészmutatványra készül. Megpróbálja teleönteni a csészét, amely tele van.- Hogy is volt az az egykori éjszakai kirucanás? - kérdezi nyugtatón a felesége.- Nádass Józseffel és a többiekkel libasorban vonultunk fel a nagykörúton és követeltük: „Trafikot Déry özvegyének!” ... Ez a húszas években történt valamikor - teszi hozzá emlékezve és most már mosolyogva. A szemei melegen ragyognak. Jókedvű. Élvezi ezt a sajátos kis intermezzót. Osvátra terelődik a szó. - Csodagyerekként indultam. Nagyon fiatal voltam, amikor első munkám megjelent a Nyugatban. Véleményem szerint érdemtelenül jelentek meg ezek az írások. Ahogy most visszagondolok rájuk, igen rossznak tartom őket. Máig sem értem Osvátot, hogy miért hibázott rám. Utána, négy ven-ötven éves koromig tehetséges fiatalnak számítottam, ebből a státuszból nem tudtam kikerülni. Tulajdonképpen írói rangomat a felszabadulás után megjelent könyveimmel sikerült megszerezni - mondja magáról rendkívül tárgyilagosan, szerényen és némi öniróniával Déry Tibor.- Hogyan ítéli meg a kortárs prózairodalmat? - teszem fel az újabb kérdést.- Nehezen tudok válaszolni erre a kérdésre. Egyrészt növekvő fáradságom, másrészt én ma már nagyon lassan dolgozom, egyre kevesebb idő jut a kortárs-irodalom figyelemmel kísérésére. Nem ismerem eléggé a kortársirodalmat, hogy véleményt alkossak róla. Egy-két embert ismerek, akiket becsülök. Déry a külföldön leggyakrabban megjelenő magyar író. Egy nyilatkozatában néhány évvel ezelőtt a következőket mondta: „bosszant, hogy itthon évek óta elhallgatják, hogy külföldön is olvasnak ...” Az akkori statisztika szerint Déry Tibornak ti165
