Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1969 - Rudolf Hartung: A hit s mögötte az öncsalás. Beszélgetés Déry Tibor magyar íróval
1969 beriség a szinte hihetetlen manipulálhatóságát, ez az új szó, ami régi fogalmat takar. Politikusok és üzletemberek mindenkor hasznot húztak belőle, politikai pártok sosem tudtak volna nélküle boldogulni, zsarnokok tenyészni, reklámszakemberek és tömegtájékoztatási eszközök kénytelenek volnának nélküle fölhagyni a hazudozás- sal. Már Adámot is manipulálta Éva, ezért jogos volt mindkettejük kiűzetése a paradicsomból, anélkül, hogy bármi csakugyan tudnivalót szakított volna a fáról.- Erősen vagy kevéssé érdekli Önt könyveinek kritikai visszhangja? Befolyásolta- e Önt egyáltalán munkájában a kritika?- A könyveimről írott recenziók többnyire abban a nézetemben erősítenek meg, hogy a művészet csupán félreértések folytán maradhat életben. Ámulva olvasom, amit rólam írnak. De még a legdurvább félreértés is jobb, mint a semmilyen. A kritika mindig méreg, még nagyobb, ha elmarad. Hogy a kritika befolyásolt-e engem munkámban? Néha, a másokra vonatkozó kritika igen, amit gyakran hihetetlenül találónak érzek.- Lukács György annak idején az ön hetvenedik születésnapjára írott cikkében azt mondotta, hogy a mindenen uralkodó motívum az ön műveiben „az emberi lényegért folytatott harc”. Ön néhány éve egy bécsi tanácskozáson e lényegnek és egyáltalán az embereknek a gépektől való fenyegetettségéről beszélt - az ember az autóban csupán a sebességre és az akadályokra figyel, nem látja többé a természetet. Szabad ebből arra következtetnünk, hogy ön kevésre vagy semennyire sem becsüli az olyan irodalmat, amelyik lemond a láthatóról, a világ visszaadásáról, és amelyiknek a figyelme inkább csak a nyelvre magára irányul?- A növekvő öregséggel az ember vagy apodiktikus lesz a véleményeiben, vagy bizonytalan. Én az utóbbit részesítem előnyben. Ezért nem túl gyakran merészelek véleménnyel bírni. Kérem, hogy minden válaszomhoz gondoljon oda egy kérdőjelet. Ehhez is: amilyen kevéssé tudok elképzelni magamnak egy szavak nélküli irodalmat, éppannyira visszarettenek a szavaktól, amelyek kizárólag a beltenyészetet űzik. Az irodalmár, aki csupán a nyelvvel foglalkozik, a magasan specializált tudósok modellje szerint dolgozik, s ez nem lehet hasznára az irodalomnak. A művészet nem vehet át lényegileg idegen munkamódszereket. A művészet tud valamit, ami a tudománynak nem adatott meg: egészet alkotni. És az írónak nem szabad föladnia azokat a lehetőségeket, amelyek szakmájának velejárói: nem csupán az emberiség érzéseit, hanem a gondolati világát is provokálni, alakítani, tagadni.- Gondolja, hogy az irodalom kimúlhat?- Kimúlhat? Nem tudom. Olykor bizonyára elsatnyul. Ahogy az emberek számos egyéb, egészséges ösztöne és szükséglete is, kerülőutakon halad tovább.- Hogy az irodalom egyáltalán hatást gyakorolhat, azt ön saját életében megtapasztalta. Horthy alatt éppúgy, mint az ötvenes években közlési tilalommal sújtották, a magyar fölkelés után letartóztatták, és börtönbe zárták. Befolyásolták-e ezek a tapasztalatok az ön irodalmi munkásságát, és az irodalom egyfajta - lehetséges - politikai funkciójáról kialakított nézeteit? És egy másik kérdés: az irodalomnak milyen hatásai, ha vannak ilyenek, kívánatosak az ön véleménye szerint? 153
