Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1969 - Rudolf Hartung: A hit s mögötte az öncsalás. Beszélgetés Déry Tibor magyar íróval
1969 Marion Gräfin Dönhoff über ihr Leben in zwei Welten. = Die Zeit 1984. nov.30. Nr.49. 9-13.)- Két utolsó regényével, a G.A. úr X.-benne\ és A kiközösítő\e\ ön - vagy a hősei - messzire eltávolodtak jelenkorunktól, az előbbivel egy képzeletbeli városállamba, X.-be, ahol nagyon más és nagyon sajátságos törvények és erkölcsök uralkodnak, a másikkal a Krisztus utáni IV. századba, és ama kor egyházi harcaiba. Mivel ön korábban elbeszéléseiben és regényeiben erősen korbíráló módon ábrázolta a valóságot, ez talán néhány olvasója számára valamelyest zavaróan hatott. Mit jelent ez a „visz- szafordulás”? Feladta ön a jelenkor ábrázolását, vagy ezekben a regényekben továbbra is aktuális problémákat tárgyal, csupán álruhásan, elidegenítve?- Úgy képzelem, hogy az ember az úgynevezett történelmi regények írása közben tekintetét a jelenre szegezve, hátrálva próbál közelíteni a múlthoz. Döntse el ön, hogy vajon hátulról vagy szemből izgalmasabb-e a látvány. Ugyanez a rákjárás ismétlődik az ún. utópiák alkotásakor: tekintetét a jelenre szegezve törekszik az ember világtalan háttal a jövőbe hatolni. Megjegyezni érdemes itt, hogy a jelent szerencsétlen módon semmivel sem megbízhatóbb ábrázolni, mint a múltat vagy a jövőt, amelyek ráadásul azzal az előnnyel bírnak, hogy kisebb mértékben vannak alávetve a tények érzéketlen ellenőrzésének. A két említett regény közül az első, a G.A. úr X.-ben hároméves fogságom alatt keletkezett (1957-1960), de kételkedem benne, hogy kizárólag a cellafalak választottak volna el engem az úgynevezett jelenkori valóságtól. A börtön sokkja valószínűleg hozzájárult, hogy előre hátrálásba képzeltem magamat, de bizonyosan nem kizárólagos oka volt ez, éppúgy, ahogy a politikai kiábrándultság sem, ami már hosszú évek óta bennem parázslott, és végül is csak megszilárdította soha nem palástolt rossz véleményemet fajtársainkról és saját ostobaságomról. Hogy ezután egy regényt vagy mondjuk inkább egyfajta szatirikus legendát próbáltam írni Szent Ambrusról és az egyházalapítás bájos akrobatajátékáról, az bizonyára szintén börtöéveim utózöngéje is volt, ámde valószínűleg éppoly kevéssé lehet ezt is csupán az arra való reakcióként értelmezni, mint ahogy a G.A. úr X.-bent is. Feltételezem, hogy a valóság kellemetlen tényeire adott válaszként frissült föl bennem régi vonzódásom a mesékhez, azaz a valóságfölöttihez vagy valóságalattihoz: az ember úgy védekezik, ahogy tud. Az én romantikus és szürrealista tanulóéveim szemlátomást folytatást követeltek. De mindez, remélem, kevéssé érdekes az olvasó számára. Nem volna-e célszerű itt befejezni az interjút, és a rendelkezésére álló helyet egy jó elbeszéléssel kitölteni tőlem vagy valaki mástól?- Engedje meg, hogy megpróbáljam folytatni beszélgetésünket - szeretnék még egyszer visszatérni a G.A. úr X.-benre. Ennek a regénynek a képzeletországában minden ember vágya az, hogy meghaljon; itt az embereknek nincs vagy szinte már nincs is szükségletük többé. Vajon az izgatta Déry Tibort, a regényírót, hogy egyszer egy más világot alakítson ki? És ki akarta próbálni, hogy vajon elképzelhető-e az életnek egy egészen másfajta irányultsága a halálra? 150
