Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1965-1977 száma jelentősen csökkent, de kétségkívül léteztek - a fennálló társadalmi rend és annak külpolitikai meghatározottsága következtében. Konkrétan szólva tilos volt megkérdőjelezni a fennálló szocialista rend létét és a párt vezető szerepét, illetve a szocialista országok „táborát” irányító Szovjetuniót. Déry igyekezett tudomásul venni ezeket a korlátokat, de így is nemegyszer beleütközött a cenzori tiltásokba. E tiltások - igaz - már alárendelt és részletkérdésekben jelentkeztek, de így is áthághatatlanok voltak. Az első ilyen konfliktusok az 1956-os Rákosi-diktatúra bírálata, illetve megjelenítése körül keletkeztek. 1968-ban az ítélet nincs szövegébe Déry beépítette az 1956 júniusában a Petőfi Körben elmondott beszédét (1. Szép elmélet fonákja.505-516.), de annak közlését leállították, feltehetően egyes, még életben lévő megbíráltak és a kurzus erős, balos ellenzéke miatt. Ugyanilyen meggondolások miatt állt el 1970-ben az Új Írás szerkesztősége annak a cikknek a közlésétől, amely kemény szavakkal szólt Révai József irodalomsorvasztó művelődéspolitikájáról. Se ennek az intézkedésnek, sem az előzőnek a kezdeményezőjét nem ismerjük. Tudjuk viszont, hogy 1973-ban a Buda és Pest egyesítésének százéves évfordulójára írt Ének a városról című oratóriumának az ötvenes évekre vonatkozó bíráló sorait a szerző a művelődéspolitika irányítójának, Aczél Györgynek a tanácsára („kérésére”) vonta vissza - ezúttal az ismét támadásba lendülő balos pártellenzékre való tekintettel. Az 1974-1978 fordulóján keletkezett szatirikus önéletrajz, a Kyvagiokén megcsonkítása nem kíván ilyen belső kommentárt. A szerző letartóztatását, kihallgatásait, perét és börtönéveit parodizáló részleteket egyetlen szerkesztőség sem vállalhatta; bár nem kizárt, hogy kihagyásukban /kihagyatásukban/ Aczél is közrejátszott. (Mind a négy szöveget 1. kötetünkben.) S minden bizonnyal Aczél hatására maradt Déry íróasztalfiókjában a hetvenes évek legelején keletkezett Sirályháton című novella is, amely az agresszió általános kérdésébe ágyazva elevenítette fel 1944 zsidóüldözését, illetve az ÁVH tevékenységét. Hogy mért nem jutott nyomdafestékhez a már a hetvenes évek közepén keletkezett - stílusjegyei alapján a Kyvagiokén szomszédságába helyezhető - Dr. Nikodémusz Lázár híres útikalandjai című kisregény, azt sem nehéz kikövetkeztetnünk. A „Gulliver a törpék országában” történetet felhasználó szatíra olyan gyilkos színekben tüntette fel az országvezetést, az irodalom néhány kisszerű képviselőjét, nemkülönben a nagyhatalmak agresszív és képmutató magatartását, hogy nem számíthatott nyilvánosságra. Nem tudjuk bizonyítani, de az az érzésünk, hogy e gulliveriádát - feleségén kívül - Déry nem mutatta meg senkinek, s Aczél is csak írójuk halála után jutott hozzá szövegükhöz. (Mindkét művet 1993-ban a Balassi Kiadónál jelentettük meg Sirályháton - Dr. Nikodémusz Lázár híres útikalandjai címmel.) A legenda egy hetedik kéziratban maradt cikkről is szól, amelyet Déry Leninről írt - mint pelenkás csecsemőről, gazdag anyagcseréjének minden részletével. Kézirata lappang, állítólag Kovács Sándor Ivánnak, a Kortárs szerkesztőjének adta volna át annak idején - egyfajta tréfás gesztussal, a közlés minden reménye nélkül. Itt a helye, hogy röviden szót ejtsünk Déry és a fő cenzornak tekintett Aczél György közti kapcsolatról, amelyet a hatvanas években a barátság is átszínezett. 11
