Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1968 - Hans Knebusch: Beszélgetés Déry Tiborral. Tv-interjú
196S ban csak hónapokkal később, augusztus 15-én vállalkozott a Magyar Televízió.)- Déry Tibor úr, hogyan látja egy ember a korát, amelyben Nyugat- és Kelet-Euró- pában egyaránt annyi minden megváltozott? Egy olyan ember, aki mindig kiállt a meggyőződéséért, és emiatt a Magyarországon végigvonult különböző rendszerektől azt kapta jutalmul, hogy üldözték, hogy elűzték, s még le is tartóztatták.- Ez voltaképpen, ha meggondolom, élesen politikai kérdés. Én azonban nem erről az oldaláról szeretném megválaszolni a kérdését, hiszen én nem politikával foglalkozom, és - bár mulatságosan hangzik - soha életemben nem foglalkoztam politikával. Még hogyha néha véletlenül beleestem is a politika csapdáiba. De ki kell jelentenem: nekem, nevezzük röviden így, egy bizonyos világnézetem van. A németnek, a német nyelvnek szerencsés módon jó kifejezése van arra, amire én gondolok. Ez a világnézet életem különböző szakaszaiban különböző helyzetekbe hozott. És ezekben a különböző helyzetekben különböző politikai szerepeket játszottam, hogy úgy mondjam, akaratlanul. De csakis azért, mert mindig megpróbáltam hű maradni magamhoz, nem azt akarom mondani, hogy meggyőződéseimhez, hanem hogy egész valómhoz hű maradni. Mit jelent ez? Annyit jelent, hogy én mint művész mindig ellenzékben voltam és vagyok. Azt hiszem, hogy a művész természetes helyzete ellenzékben lenni minden társadalmi renddel szemben, amelyikben éppen él. A művész ellenzéki szerepe abból következik, hogy nézetem szerint a művész kérdező ember ...- ... aki meg is meri kockáztatni, hogy mindig megkérdőjelezzen valamit.- Igen, kérdező ember, nem igenlő ember. Éppen ezt a különbséget szeretném kiemelni. Kérdező ember, akinek az a feladata, hogy kérdéseket tegyen föl, amelyeket még nem válaszoltak meg. És amelyekre, nagy szó ez, mondjuk, „az emberiségnek” válaszokat kellett keresnie, vagy az olyan embereknek, akiknek az a mesterségük, hogy válaszokat keressenek. A művész nem válaszadó ember, és sohasem volt az. Ezért lepett meg engem magamat is, amikor életem során, ahogy ön említette az imént, olykor politikai pozícióba, vagyis válaszadó pozícióba kényszerültem, anélkül, hogy ezt akartam volna.- ... És ezt ön, alapjában véve, ha végigtekintünk az életén, a császári és királyi Monarchiától a Horthy-rezsimen át a Sztálin-korszakig mindig újra átélni volt kénytelen ...- Igen, igen, természetesen. Vagyis az én életem nem különösebben érdekes, de éppoly mozgalmas, mint a legtöbb embertársamé ebben a korban. Azaz nagyon gyakran olyan dilemmák elé kerültem, amelyeket gyakorlatilag is meg kellett válaszolnom, és persze ezek a dilemmák néha, amint ön említette, kellemetlen helyzetekbe is sodortak.- Déry Tibor úr, önt „a magyar irodalom nagy öregjének” nevezik. Ez természetesen egy címke. Némiképpen kínos is nekem ezt idézni, de hát csak arra szeretném fölhasználni, hogy föltegyek egy kérdést: érzékeli-e valójában a fiatal magyar írónemzedékben azt, hogy ez a nemzedék átvesz valamit öntől, legyen ez akár stiliszti113
