Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1968 - A mű születéséről
1968 anya érezhetné magát, ha gyereke megfogamzásáról, kihordásáról, a vajúdásról és a szülésről vah vallatnák. Egy ennyire személyes természetű, minden porcikájában kényes, minden mozzanatában elevenbe vágó, a magánélet négy fala közé kívánkozó pt meztelen és pironkodó folyamathoz témához csak egyféleképpen lehet nyúlni: az orvos tárgyilagos, száraz kegyetlenségével. Elnézésüket kérem tehát, ha tárgyilagos és száraz leszek. Mielőtt azonban rátérnék mondanivalóm lényegesebb részére, a személyes vallomásra, el szeretném mondani véleményemnek és tapasztalataimnak néhány olyan részletét, amelyek túlságosan általános érvényűek, hogysem helyet kaphattak volna abban a szigorúan tárgyilagos látleletben, amellyel egy mű születésének születéséről, a «ér születés folyamatáról fogok beszámolni. Munkám során és író barátaim és ismerőseim műhelyében azt tapasztaltam, hogy minden művész ei egy eleve elhatárolt, zárt körben mozog, melynek íveit nem lépheti át. Ez a kör virtuálisan meg van vonva körülötte már magáraeszmélésének mér első percében, s ismétlem, amíg él, ebből ki nem szabadulhat. Miből áll tehát a művész fejlődése? Az határozza meg, hogy milyen lelkiismeretesen járja be a maga te rületét ezt a kört, amelynek kiterjedését és belső változatait a tárgyi körülmények és személyiségének együttes játéka fogalmazza meg. Az határozza meg Akkor becsületes önmagához és mesterségéhez, azaz a társadalomhoz, ha feljut a saját, legmagasabb csúcsaira, ha megvalósítja a maga legnagyobb lehetőségeit, ha végrehajtja és bevégzi önmagát. Akkor végez jó munkát, férfimunkát, ha fáradhatatanul, lelkesen és ravaszul, páratlan konoksággal kihasználja sorsa minden fordulatát, élni tud szerencséjével csakúgy, mint szerencsétlenségével, ha mint egy bulldog beleharap saját tehetségének sarkába és nem engedi el. Hogy ki hogy jut el céljához, azaz saját körének teljes ismeretéhez és megmunkálásához, hogy tanulással, szorgalommal, fegyelemmel-e vagy ellenkezőleg, kötetlen élettel, szeszélyesen és fegyelmezetlenül, arra minden művésznek magának kell megtalálnia az egyetlen érvényes választ; én legföljebb azt a tapasztalatomat merném általánosítani - s ezt is csak habozva -, hogy a legnagyobb tehetségnek is műve kiérleléséhez rendkívüli valamennyi szorgalomra van szüksége. Mi következik ebből a mű születésére nézve? Az, hogy bizonyos a művek ragaszkodnak bizonyos kiválasztják a maguk művészeit. Hogy egyrészt a kor, a környezet, a társadalmi viszonyok, másrészt az egyéniség összjátéka eleve meghatározza, hogy a művész az ezer kínálkozó témák mű közül melyiket tudja megvalósítani. Hogy ezer megvalósulásra váró mű munkái lappang körülöttünk a korban, egy-egy testéből kinyúló horoggal, amely csak abba t«é bír beleakaszkodni, aki testével leikével vár rá születésétől fogva felkészült rá. S hogy ilyenformán. De Vagy mondhatnám úgy is, hogy a művész személyében egy folytonosan várakozó készenlétben álló lelkiállapot várakozik arra, hogy megtermékenyüljön a hozzáillő témától, s megalkothassa s megformálhassa a lappangó művét. Ez a találkozás sokféleképpen mehet végbe. Megeshetik, hogy az író az utcán sétálva szembetalálkozik a mindenki más számára láthatatlan témával. Vagy úgy, hogy 102
