Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Csaplár Ferenc: Kassák születésnapjai (1917-1967)
val szembekerült, a „moszkovita írástudók" által „szocialista árulónak" megbélyegzett, hosszú évekre elhallgattatott írót láttak Kassákban, közölve művei sorsáról azt is, hogy az Egy ember életét „a kommunista időkről szóló fejezeteket kihagyva" jelentették meg újra.119 Az Irodalmi Újság a párizsi kiállítás és a francia nyelvű kötet megjelenése alkalmából Kassák Lajos üdvözlése címmel teljes kolumnányi összeállítást közölt.120 Külföldi születésnapi ajándékról egyről tudunk: Michel Seuphor 1963. február 7-én, párizsi találkozásuk alkalmával nyújtotta át Kassáknak 1962- ben megjelent La peinture abstraite című könyvének dedikált példányát.121 1967 Kassák a nyolcvanadik születésnap megünneplésének eseményei után úgy vélte, sikerült mindent elérnie, amit magyar író és képzőművész még életében Magyarországon elérhet.122 Szépíróként már 1957-től mind több lehetőséget kapott a nyilvános szerepléshez. Egymás után láttak napvilágot az 1920-as, 1930-as években írott regényeit, régebbi és újabb novelláit, új verseit tartalmazó kötetei. Versei gyakran szerepeltek az országos és vidéki napilapokban, irodalmi folyóiratokban, a rádió és az irodalmi színpadok műsorán. 1965-ben irodalmi munkásságáért megkapta a legmagasabb hivatalos elismerést: április 4-én a Kossuth-díj első fokozatával tüntették ki. Még ugyanebben az évben az a kívánsága is teljesült, hogy Mesterek köszöntése című versciklusa az ő elképzeléseinek megfelelően, az általa írt előszóval, a maga választotta reprodukciókkal jelenjen meg. Ő tervezhette a könyv borítóját és kötéstábláját is. A kötetért a cenzúra szerepét betöltő Kiadói Főigazgatóság nívójutalmat adott neki.123 Ugyanakkor Kassáknak tudomásul kellett vennie, hogy az Egy ember élete utolsó két kötetének, a Szénaboglya című napló és a Pán Imrével közösen írott Izmusok című tanulmány teljes szövegének, továbbá az 1956 forradalmár halottai emlékére írott költeményeinek megjelentetésére belátható időn belül nem számíthat. A képzőművészként való nyilvános szereplésnek szinte minden lehetőségét igyekeztek elzárni előle. 1962 szeptemberében még abban bízott, hogy az MSZMP soron következő kongresszusának határozatai nyomán az ő és a hozzá hasonló művészek számára is „kinyílnak a kapuk".124 A kongresszusi irányelvekben ugyanis „a kísérletezés szabadságáról", „a különböző stílus- irányzatok létjogosultságáról", „a témák és a formák változatosságáról" olvashatott. Nem vette magára, ami ugyanitt szintén „irányelvként" nyilvánosságra került: „elutasítjuk azonban a dekadenciát, a formalizmust, a valóságtól elforduló, öncélú modernkedést."125 Reményt ébresztett benne az is, hogy a Film, Színház, Muzsika Ki mit lát modernnek? címmel indított interjúsorozatban az ő képzőművészeti nézeteinek, a valóságmásolás idejétmúlt- ságáról, az új realitás létrehozásáról szóló érvelésének is helyt adott.126 Ugyanakkor baljóslatú figyelmeztetés volt, hogy a Magyar Ifjúság szerkesztőségi cikkben kifogásolta Kassák nézeteinek „kritikai megjegyzés nélkül" történt közlését: „Éppen ma és éppen minálunk, amikor egy egész társa156
