Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Porkoláb Tibor: Közösségi emlékezet, ceremonialitás, panteonizáció. Szempontok az emlékbeszéd műfajának vizsgálatához
léke fenn fog maradni nemzete nyelvében, hazája áldásai között. S van-e ennél szebb jutalom e földön?"132 A szónok legfontosabb feladatai közé tartozik az is, hogy - a hazafiúi erények közösségi elismerésének szertartását celebrálva - figyelmeztessen érdem és dicsőség közötti kapcsolat megszakadására, ahogy ezt például Kölcsey (vádbeszéddé alakított) Kazinczy-parentá- ciója teszi. A nemzeti hálátlanság képzete minden bizonnyal Kölcsey nagyhatású beszédének a hatására kapcsolódik össze Kazinczy nevével, sorsával, sőt utóéletével. Érthető tehát, hogy az 1859. évi centenáriumi megemlékezések mintegy kései jóvátételként, a hálás nemzet tanúságtételeként szerveződnek meg. Az akadémiai ünnepséget előkészítő Toldy szerint „az igazság és hála törvényűi szabja ki e téteményt épen az akadémiának, nem lévén e nemzetnek más orgánuma, mely által erkölcsi adóját, a nemzeti elismerést, a haza, sőt az egész mívelt világ előtt leróhassa"!33 így a Kazinczyt dicsőítő nagyszámú beszéd és költemény sem kerülheti meg a közösségnek áldozott élet megbecsülésének, illetve e megbecsülés elmaradásának - morális számvetésre késztető - kérdéskörét. Gyulai kolozsvári emlékbeszéde például a dicsőített nagyszerű tettei és fájdalmasan nehéz életkörülményei között feszülő ellentmondást hangsúlyozza: „félszázadnál tovább tartá vállain az irodalmat; lelkesült és küzdött, dolgozott és szenvedett, buzdított, követelt, ri- mánkodott, fenyegetett, hízelgett, kért, koldult, - oh nem magáért, bár vagyona pusztult, nejére és gyermekeire koldusbot várt, hanem érted, te megvetett nyelv, kigúnyolt irodalom és te hálátlan, de hála Istennek, ébredni kezdő nemzet!"134 A „nagy emberek" emlékezetének ceremoniális „felújítása" persze túlmutat a kegyeleti kötelezettségek teljesítésén, az érdem jutalmazásának, a „felsőbb igazságtételnek" a procedúráján. A glorifikációban kiteljesedő áhítatos obszer- váció szükséges, de nem elégséges feltétele a hazafiúi áldozatok méltó elismerésének. Az ünneplő közösség tagjainak - a magasztos példát követve - az ünnepelt erényeihez is fel kell emelkedniük. Toldy Teleki József felett mondott emlékbeszédében a szónok először a jutalom lehetőségével serkenti áldozatos munkálkodásra hallgatóságát („Dicséretes szokása az a tudományos testületeknek, Tek. Akadémia, mely szerint jeles elhúnytjaik emlékezetét, érdemeiket feltüntető beszédekben ünnepük; s míg ekkép a nemes munkásságnak lefizetik a tartozott hálát, az élőket is hasonló jutalom kivívására buzdítják."), majd azzal érvel, hogy a jeles férfiú emlékezetét csak úgy lehet méltó módon megbecsülni, „mikép ő azt mind végig kivánta: példájának követése által".135 A kommemorációs ceremóniák tehát - a jeles férfiú iránti tisztelet kinyilvánítása mellett - az emlékező közösségnek a magasztos eszmék jegyében történő mozgósítására is lehetőséget adnak. Eötvös elsősorban a magasztalt személyben felismert patrióta- és állampolgári erények fennkölt propagátoraként gyakorol mély hatást hallgatóságára.136 (Ahogy Gyulai írja: a forradalomig „reményt hirdet és tettekre buzdít", a szabadságharc után pedig „a romokra állva balzsamot csepegtet a nemzet sebeire" és „a jövőbe vetett hitet táplálja".137) A Kazinczy-oráció szónoka beszédét nyíltan az erkölcsi nevelés, a hazafias agitáció eszközévé teszi. Már az exordiumban a magasztalt példa követésére buzdít: „midőn életére visszatekintünk, a hála mellett, melylyel iránta tar77
