Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Takáts József: A tér és az idő nemzetiesítése és az irodalmi kultuszok
Ahogy a tér nacionalizálása nem jelenti azt, hogy például egy utcának megszűnne vagy akár csak átértelmeződne minden funkciója és jelentése azzal, hogy új nevet kapott vagy visszatérően egy nemzeti felvonulási ünnepség útvonala lett, ugyanúgy az idő nemzetiesítése sem jelenti, hogy érvénytelenné vagy alapvetően átértelmezetté vált volna az a sokféle idő, amiben az emberek élnek. Ugyanis sokféle időben élnek, amelyek közül az az absztrakt, mennyiségi, homogén idő, amit az óránk mér, csak egyfajta idő a sok közül, mégha a mi kultúrkörünkben többségünk úgy képzeli is el, hogy minden másfajta tartamhoz képest ez mégiscsak abszolút idő. A néprajzban, antropológiában beszélnek gazdasági időről, amely a természet ciklikussága szociális értelmezésének és a munkavégzés hagyományozott sorrendjének és ritmusának az együttese (sőt, ez a legfontosabb idő a szociológusok szerint: a feladatorientált, közösségileg beágyazott idő);31 beszélnek egyházi időről, amely egyrészt általában az egyházi naptárt jelöli, mely felekezetenként más és más, másrészt az egyház községi naptárat, amely némiképp mindenhol egyedi is; de létezik az emberi életszakaszoknak is időrendje (az apám életidejében pl. még volt legénykor, az enyémben már nem, az övében nem volt serdülőkor, az enyémben igen); létezett, részben létezik a családi ciklus ideje, dédszülők, nagyszülők, szülők, gyerekek egymásra következésének rendje; létezik a napoknak is időrendje, s ez a 19. században más volt városon és más falun, más két olyan eltérő társadalmi csoportban, mint az arisztokrácia és a kishivatalnokréteg stb. A parasztsággal kapcsolatos, általam ismert magyar néprajzi kutatások szerint a társadalom döntő többségének az időről alkotott felfogásában a történelmi kronológia jelentéktelen szerepet játszott még ötven évvel ezelőtt is.32 Az idő nemzetiesítésének két nagy vállalkozása közül az egyik, a nagyobb, éppen erre irányult: a nemzeti történelmi kronológiának mint a társadalom saját múltjának a kimunkálása volt ez, aminek a történészek voltak a legfontosabb alvállalkozói, ám résztvevői voltak írók és irodalomtörténészek is, illetve ezt nem is kell múlt időbe tenni: résztvevői vagyunk ma is. A másik vállalkozás a naptári év nacionalizálása volt, amely egyrészt minden évben ismétlődő nagy nemzeti ünnepeket jelent, részben ismétlődő szertartásrenddel és nyelvezettel, másrészt hasonló, ám kisebb, helyi nemzeti ünnepeket, harmadrészt nemzeti nagyjaink „kerek" évfordulóit, főként születési és halálozási napjait (vagy ezekhez hasonlóan nemzeti események évfordulóit). Valójában a naptári év majd'minden napja be van táblázva nemzeti évfordulóval, hasonlóan az egyházi évhez, létezik „nemzeti év" is, csak ez utóbbinak nem minden napja válik minden évben kitüntetetté, hanem csak 10, 25 vagy 50 évenként. E „nemzeti év"-nek részei, nagyon is fontos részei a magyar irodalom nagy alkotóinak évfordulói - megint a kultuszok kellős közepében járunk. A már említett nagyobb vállalkozás összefügg e kisebbel: olyan közös történelmi múlt megkonstruálását jelentette, amely régesrégtől kezdve folytonosnak és homogénnak mutatja a nemzeti közösséget. Az időbeli folytonosság tudata éppúgy alapvetően hozzátartozik a nemzetnek mint „eleve adott kollektivitásnak"33 a képzetéhez, mint a közösséget a saját terü51
